Egy dokumentumfilm több dolog miatt lehet érdekes: a téma, a felvételek kora, az elbeszélés személyessége, a hitelesség, a filmszakmai megoldások vagy ezek összessége teheti izgalmassá. A 15. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon bemutatott Jó estét, Mr. Waldheim (The Waldheim Waltz) minden szempontból említésre méltó. Úgy gondolom, egyértelművé teszi a választ a filmben taglalt kérdésre: rágalom vagy igazság, hogy az egykori köztársasági elnök háborús bűnös?
A dokumentumfilm mozgóképeit nagyrészt Ruth Beckermann rögzítette több mint 30 évvel ezelőtt. Beckermann – akinek dokumentumfilmjei több díjat is nyertek nemzetközi filmfesztiválokon – aktivistaként próbálta megakadályozni Kurt Waldheim megválasztását 1986-ban. A politikai eseményeket pedig kamerájával dokumentálta. Ezeket a felvételeket tévés anyagokkal egészítette ki, a film ezáltal több szemszögből mutatja be a bécsi történéseket. Waldheim nyilatkozatain kívül megismerhetjük a mellette kiállók és a múltját megkérdőjelezők nézőpontjait is, illetve azt, hogyan kezelték a kérdést a médiában.
A vágás Dieter Pichler munkája, és a kezdeti vontatottság ellenére érdekessé teszi a filmet, hogy felváltva jelennek meg benne saját és tévéfelvételek, illetve „szereplőként” Waldheim és a politikai élet akkori résztvevői – politikusok és választópolgárok egyaránt.
Mr. Waldheim, az áldozat
Kurt Waldheim (1918-2007) köztársasági elnök lett Ausztriában 1986 és 1992 között, amit többen elleneztek és óriási felháborodást váltott ki. Azzal vádolták, hogy a náci időszakban a zsidók tömeges deportálásában és kivégzésében fontosabb szerepet töltött be, mint amit elismert.
Neve felmerült az SS lovassági alakulatával kapcsolatban, önéletrajzából pedig „kifelejtette” az 1941 és 1945 közötti időszakot.
Ezeknek a kérdéses éveknek néhány részletét hozta nyilvánosságra a választási időszak közepén Alfred Worm újságíró a Profil című hetilapban, eredeti dokumentumokkal alátámasztva. Waldheim mindent tagadott, a vélemények megoszlottak.
Szodoma lángol, mi égünk
A bámulatos és lenyűgöző művészi igényességgel beállított képeket szájtátva bámulom. Valójában meglepő, hogy Ghána egyik városát látom, nem pedig egy Ridley Scott-filmet. A 15. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon kilencven percnyi alapos leckét és rémisztő jóslatot kaptam Verzió Szodoma
Vádak vagy az igazság leleplezése?
A filmben eredeti felvételeket láthatunk, amelyeken a végül köztársasági elnöknek választott politikus kibújik a vádak alól, de a fekete-fehér snittek igencsak árulkodóak. A hitelességet fokozza, hogy a felhasznált televíziófelvételek és Beckermann saját maga által készített dokumentációi felváltva jelennek meg a filmben. A narrátor – aki szintén a rendező – olykor ugyan monoton, de tárgyilagos kommentárja még több információt tár elénk. A nézőnek pedig nem kell sokat gondolkodnia azon, hogy igazak-e a Waldheim ellen felhozott vádak vagy sem.
Ki mellette, ki ellene
Kurt Waldheim 1955-56-ban Ausztria ENSZ-megfigyelője, 1970-71-ben ENSZ-képviselő és az ENSZ Világűr Bizottságának elnöke volt (akkor már másodjára). Bár mindent elkövetett annak érdekében, hogy a vádak ellenére politikai karrierjén ne essen – nagyobb – csorba, köztársasági elnökké választását követően az USA nemkívánatos személlyé nyilvánította, és nem engedték többé az Egyesült Államok területére.
A filmben több, Waldheimmel készített interjút is láthatunk, amelyekben olykor ellentmondásos állítások hangzanak el: csupán aljas vád, hogy az SS lovasosztagában szolgált volna.
Mocskos rágalom az is, hogy részt vett a deportálásokban. Azt állította, kényszer hatására lett a fiatalok náci szervezetének tagja; ő maga is áldozat volt; Ausztria is a nácik áldozata volt.
Láthatunk példát arra, amikor választópolgárok esnek egymásnak a Waldheimmel kapcsolatos kétségek miatt, és megtudjuk, hogyan beszéltek róla az őt támogató és ellenző politikusok. Beckermann maga is készített interjúkat Waldheimmel és a „megvezetett” földi halandókkal. A felvételek egytől egyig a valóságot tükrözik, szereplőválogatásról jelen esetben nem beszélhetünk. Ellenben dicséretes, hogy az érintettek széles körét szólaltatja meg, és a téma miatt feltételezhető elfogultság ellenére is bemutatja azt az oldalt, amelyik hisz Waldheimnek, de legalábbis az ő pártjára állt.
Ezért vonzódnak a nácik a műkincsekhez! / ContextUs
Monika Grütters a tanácskozást megnyitó beszédében fordulópontnak nevezte az 1998-ban Washingtonban megkötött megállapodást. Ennek révén Németország húsz éven keresztül folyamatosan javította a nácizmus idején elrabolt műkincsek felkutatását és visszaszolgáltatását célzó munka feltételeit. Philip Pocock szociofotói festői színhatásokat lehetővé tevő, különleges technológiával készültek Berlinről a fal két oldalán, 1982-ben.
A kérdés, amit nem lehet eleget feszegetni
Némileg elfogult vagyok a filmmel kapcsolatban, ugyanis a zsidóüldözés témája – teljesen megmagyarázhatatlan és számomra is ismeretlen okokból – gyerekkorom óta mozgat. A Jó estét, Mr. Waldheim! bár arra szeretne rávilágítani, hogy Waldheim múltja megkérdőjelezhető-e vagy sem, mivel a zsidók deportálásában játszott szerepe a téma, számomra a „történet” izgalmas és mélyre hatoló. Ha valaki kevésbé nyitott erre, talán unalmasnak is találhatja a filmet. Különösebb rendezői megoldásokra ne számítsunk, a The Waldheim Waltz inkább tényfeltáró, mint izgalmas. Nekem azonban semmi nem hiányzott a filmből.
Az biztos, hogy miközben a felvételeket nézzük, kérdések merülnek fel bennünk: mégis hogyan lehetséges egy ilyen jelentős politikai karrierút, miközben azzal vádolnak valakit, hogy részt vett a világtörténelem egyik legnagyobb népirtásában?
És hogyan történhetett meg az, hogy II. János Pál pápa 1994-ben lovaggá avatta Waldheimet? Hol kezdődik és meddig tart a háborús bűn fogalma?
A rendező talán saját elfogult nézőpontja szerint válogatta össze a felvételeket és lehetséges, hogy egy prekoncepció alapján dolgozott. Viszont, ha valakinek van érzéke a hazugság kiszimatolására, Waldheim nyilatkozatait figyelve egyértelművé válik, miért készült a film. Valószínűleg Beckermann meg akarta mutatni másoknak, hogy – kellő hatalommal a kézben – milyen könnyedén meg lehet vezetni az embereket. A felvételeket nézve egy fura feszültség érzése volt bennem: tényleg hittek Waldheimnek? Nem látták, hogy hazug? De ha nem is hazug, hogyan lehetett szimpatikus bárkinek?
