A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező november 9-én vette át az elismerést, írja a Szinhaz.org. Az alábbiakban Jordán Tamás méltatását olvashatjátok.

Amikor a kulturális önazonosságát kereső Szombathely a 2000-es évek legelején felelevenítette a római múltat megidéző karneváli hagyományait, Jordán Tamás formálta meg a városalapító Claudius császár alakját. Akkor még kevesen gondolták, hogy személye évtizedeken keresztül összefonódik majd a megyeszékhellyel. Ő elkezdte sajátjának érezni a várost, Szombathely pedig elkezdte sajátjának érezni őt. Később aztán, a Nemzeti Színház akkori igazgatójának közreműködése a Savaria Karnevál forgatagában, rangot adott az eseménynek, jelentős vonzerőt képezve a városlakók és a vendégek százezrei számára.

Jordán Tamás Díszpolgár
Jordán Tamás Szombathely Díszpolgára / A Szent Márton-Napi Díjátadó Gálán Többek Között A Mágikus Mintha Tagjai Köszöntötték A Díjazottakat Az Ünnepi Műsor Keretében / Fotó: Színhár.org

Rengeteg ember erőfeszítése és jóval többek álma vált valóra, amikor 2007. szeptember 27-én a Közgyűlés megalapította a Weöres Sándor Színházat Jordán Tamás számára egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy amennyiben bizalmat kap, bele kell vágnia élete egyik legnehezebb, ám szépségesnek ígérkező feladatába. Szombathelyen élő igazgatóként, Szombathelyen élő színészekkel kívánta létrehozni Magyarország legszínvonalasabb, a legendás kaposvári évekhez méltó vidéki színházát. Az ezernyi buktató ellenére sikerült neki.

Kérdezni sem lehet a kormányt a Jordán-darab letiltásáról

Sajtóinformációk szerint a szombathelyi polgármester, Puskás Tivadar nem engedélyezte egy negyedórás színdarab bemutatását a Savaria Karnevál megnyitóján, a Jordán Tamás helyi színházigazgató által kitalált és a Weöres Sándor Színház színészei által előadott negyedórás darabban ugyanis a római Claudius császár a mai Szombathelyre kerülve nézte volna meg, hogy milyen is lett a város.

Mára Szombathelyen színésznek lenni rangot jelent. A Weöres Sándor Színházban az ország legkiválóbb rendezői hoznak létre előadásokat. Az egykori helyőrségi művelődési otthonból az igazgató évtizedes tapasztalatainak és szakértelmének köszönhetően funkcionálisan az egyik legszínvonalasabb színházépület jött létre.

Három díjat nyert a lány sötét titkait feltáró Hazug film

A történet szerint fiatal pár érkezik egy erdei házba, hogy nyugalomban tölthessék együtt a hétvégét. Az idilli környezet azonban nem a kikapcsolódást és feloldódást hozza el számukra. A lány gyanús jeleket talál, amikből arra következtet, hogy barátja megcsalja őt. A hétköznapokban elpalástolt problémák a felszínre kerülnek, a fiút pedig egyre érthetetlenebb vádak érik.

Egy igazi színház, amely Jordán Tamás régi víziójának megfelelően agora is egyben, s mint ilyen, a színházak zöménél jóval mélyebben gyökerezteti meg a kultúra, a közösségi létezés és a kulturális identitás keresése iránti igényt Szombathely lakóiban. Jordán Tamás nélkül más lenne a színházunk és más lenne ez a város.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.