Karc címmel, kritikaíró pályázatot hirdet a Müpa felsőoktatásban részt vevő hallgatók számára. Egyedi hangvételű, olvasmányos és közérthető írásokat várnak, amelyek ráirányítják a figyelmet a Müpa tízféle művészeti ágat képviselő előadásaira. A pályázat győztesének díja – többek között – publikálási lehetőség és koncertlátogatás egy európai városban.

A Müpa a korábbi Hans Sachs-díj sikerére alapozva hirdeti meg ismét kritikaíró pályázatát, ám ezúttal nagyobb hangsúlyt fektet a fiatal felnőttek megszólítására. A Karc néven megújított pályázat 30 évnél fiatalabb, felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak szól, akik szívesen „karcolnák” le a véleményüket egy-egy előadásról, amit a Müpában láttak. Az intézmény ehhez, összesen három alkalommal, ingyenes belépőjegyet is biztosít a pályázatra jelentkezőknek, akiknek a kritikát a megtekintett előadást követő két héten belül kell benyújtaniuk.

A beérkező írásokat szakmai zsűri bírálja el, amelynek elnöke Radnóti Sándor esztéta, tagjai Bóka Gábor, az Operavilág újságírója, Bősze Ádám, a Bartók Rádió szerkesztője, Dömötör Endre, a Recorder popzenei magazin szerkesztője, Mörk Leonóra, az ELLE Magazin vezető szerkesztője, Weyer Balázs, a Hangvető Zene Terjesztő Társulás egyik igazgatója, valamint Zipernovszky Kornél, újságíró. Egyedi hangvételű kritikák beküldését várják, amelyek – a szakmai szempontok érvényesülése mellett – olvasmányosak és közérthetőek.

A pályázat a Müpa egész hátralévő évadát átöleli, a pályaművek 2017. április 30-ig adhatók be. A zsűri ezt követően elkészíti a legjobb munkák top tízes listáját, amelyek közül a közönség internetes szavazáson – a Müpa honlapján – választhatja ki a közönségdíjas alkotást. A zsűri az első három helyezettnek ítéli oda a nagy értékű Müpa-utalványokkal együtt járó díjakat. A fődíjas publikálási lehetőséget is kap a Müpa Magazinban, honorárium ellenében, továbbá egy két főre szóló, háromnapos utazást és koncertlátogatást egy európai városban, ahol ECHO-intézmény (az Európai Koncerttermek Szövetségének tagja) működik. Az ünnepélyes eredményhirdetésre a jövő júniusi Budapesti Wagner-napokon kerül sor.

A pályázat által érintett előadások listája és a részletes pályázati felhívás a Müpa a honlapján érhető el.

Fotó: karpatalja.ma

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.