Karl Ove Knausgard norvég író lesz a díszvendége a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak, amelyet 2019. április 25. és 28. között rendeznek a Millenárison – olvasható a fesztivál közösségi oldalán.

Az 1968-as születésű Karl Ove Knausgard legismertebb műve a Harcom (Min Kamp) című, hat részből álló önéletrajzi regénysorozat, amelynek első három kötete Halál, Szerelem és Játék címmel a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg.

A Halál című kötetben a szerző saját gyermekkorát és apja életét írja le, részletesen taglalva a gyarló apa és a tékozló fiú közötti konfliktusokat.

A sorozat további darabjaiban az élet és az álom témáját dolgozza fel a szerző. A regényfolyamot, amelyet Knausgard negyvenévesen kezdett el írni, eddig huszonkét nyelvre fordították le. Az oslói Oktober Kiadó tájékoztatása szerint az életrajzi sorozat 2010-ben eladási rekordokat döntött Norvégiában.

Knausgaard1
Karl Ove Knausgard, A Min Kamp Szerzője / Fotó: Karl Ove Knausgard Hivatalos Facebook-Oldala

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál eddigi díszvendégei, illetve az 1995-ben alapított Budapest Nagydíjjal kitüntetett írói, költői között szerepelt mások mellett az osztrák Ernst Jandl, a magyar születésű izraeli Ephraim Kishon (Kishont Ferenc), a Nobel-díjas magyar Kertész Imre, az indiai születésű angol Salman Rushdie, a Nobel-díjas perui Mario Vargas Llosa, a Nobel-díjas német Günter Grass, a brazil Paulo Coelho, a spanyol Jorge Semprún, a francia Michel Houellebecq és a finn Sofi Oksanen.

Paulo Coelho világhírűvé tette a Quimby frontemberét

Manapság nagy divat lett az életbölcsességeket megfogalmazó Coelhót szidalmazni, ám a mi hírességeink közül többek között Ganxsta Zolee is felvállalta, hogy szívesen olvas a szerzőtől. A Spanishwax ügynökség – aminek Árpa Attila színész, Juszt Balázs filmrendező és Erdélyi Gábor fotós a tulajdonosa – által jegyzett kampány felkeltette a világhírű író figyelmét.

Az utóbbi években az amerikai Jonathan Franzen, a norvég Jostein Gaarder, a török Orhan Pamuk és idén a német Daniel Kehlmann volt a díszvendég. 

E-könyv – infúzió a szépirodalomnak – Vélemény / ContextUs

Nehéz helyzetben van a Z generáció, vagyis az a korosztály, amely már „igazi digitális bennszülöttként” nőtt fel (vagy épp folyamatban van), és leginkább a közösségi média irányítja az életét. Hozzászokott a háromsoros posztokhoz, a képek és videók által megosztott hírekhez, a szépirodalmat és művészetet elnyomó, de legalábbis háttérbe szorító, rövid, sokszor semmitmondó tartalmakhoz.

Az elmúlt években a fesztiválon díszvendég országként mutatkozott be többek között Csehország, Franciaország, Kanada, Lengyelország, Németország, Olaszország, Oroszország, Spanyolország, Kína, Románia, a skandináv országok, 2011-ben – Magyarország uniós elnökségének tiszteletére – rendhagyó módon az Európai Unió 27 tagországa, valamint Törökország, Szlovákia, a V4-ek, idén pedig Szerbia kapott kiemelt figyelmet a rendezvényen.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.