A szokásosnál jó másfél hónappal később, augusztus 20. és 28. között rendezik meg idén a nyugat-csehországi Karlovy Varyban a hagyományos nemzetközi filmfesztivált — erősítette meg a rendezőbizottság Prágában.

Rendhagyóan a tavalyi év elején készült filmeket is meghívják a Karlovy Vary Filmfesztiválra

A most bejelentett új időpontot már korábban jelezték, de azzal, hogy a végleges döntés a koronavírus-járvány alakulásának függvénye. “A fesztivál megtartható, mert a járvány enyhül és enyhülnek a kulturális rendezvények korlátozásai is” — jelentette ki Jirí Bartoska fesztiváligazgató.

Az 55. filmszemle programját szintén a megszokottnál később, csak június 29-én hozzák nyilvánosságra — mondta Karel Och, a fesztivál művészeti igazgatója újságíróknak, hozzátéve, hogy a szemlére a tavalyi év elején elkészült filmeket is meghívnak, mert a korlátozások miatt jelentős részük még nem került nézők elé, vagy csak szűk körben volt megtekinthető. Hasonló okok miatt csak a következő hetekben áll össze a vendégek listája is.

Karlovy Vary Filmfesztival 2021
Idén A Tavalyi Év Elejéről Is Hívnak Be Filmeket, Mivel Azoknak Nem Volt Lehetőségük Nagy Közönség Előtt Bemutatkozni. / Fotó: Ian Willoughby / Signis

A koronavírus-járvány miatt a Karlovy Vary Filmfesztivált tavaly nem tudták megtartani, helyette az egész országban négy napon át vetítették a szemlére kiválasztott alkotásokat. Az őszre tervezett minifesztivál pedig meghiúsult.

Másfél hónappal később, de a megszokott hasonlóan szervezhetik meg a fesztivált

A fesztivál rendezőbizottsága most azon meggyőződésének adott hangot, hogy augusztus végén várhatóan már jobb lesz a pandémiás helyzet, és a fesztivált úgy rendezhetik meg, hogy az “a lehető legjobban fog hasonlítani a szemle megszokott arculatához”.

A Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztivál a cseh kultúra egyik nagykövete a világban, hasonlóan a Cseh Filharmóniához vagy a Prágai Tavaszhoz, ezért az idén is számolhat az állam támogatásával — közölte Lubomír Zaorálek kulturális miniszter. Megjegyezte, ismét 30 millió koronát (420 millió forint) szánnak a fesztiválra.

A filmszemle költségvetése az utóbbi években mintegy 130 millió korona körül mozog, az idén is hasonló összeggel számolnak a rendezők. Az összeg nagyobbik részét a támogatók adják. A régió és a város 8-8 millió koronával szokott hozzájárulni a költségekhez. A régió már megerősítette, hogy ezt az összeget az idén is megadják.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet