Az Oscar-díjas Judi Dench dolgozott korábban Harvey Weinstein producerrel, Kevin Spacey-vel pedig személyes kapcsolatot ápolt. Elítéli, amit tettek, de a filmjeik elismerését fontosnak tartja.

A veterán brit sztár, Judi Dench szerint külön kell kezelni a Harvey Weinstein és Kevin Spacey munkásságát az általuk elkövetett bűncselekményektől. Weinstein és Spacey szexuális zaklatás vádjával néznek szembe az Egyesült Államokban, de mindketten tagadják bűnösségüket, írja a Variety.

Judi Dench
Judi Dench Oscar-Díjas Brit Színésznő / Fotó: Telegraph

Dench, akinek a szerepeit is nehéz lenne felsorolni, leginkább a James Bond-filmekből ismert, mint M. A színésznő elmondta a brit Radio Times magazinnak, hogy az állítólagos bűncselekmények ellenére Weinstein és Spacey munkáit még mindig érdemeik szerint kell kezelni. Véleménye szerint a kétszeres Oscar-díjas Spacey filmjei mindentől függetlenül csodálatosak.

Vádat emeltek Harvey Weinstein ellen, 25 évet kaphat

Weinstein múlt hét pénteken feladta magát a New York-i rendőrségen, majd átszállították a bíróságra, ahol két nő sérelmére elkövetett nemi erőszakkal, szexuális zaklatással, erőszakos nemi közösüléssel és szexuális bűncselekménnyel vádolták meg. A filmmogult még aznap egymillió dollár óvadék ellenében szabadon engedték, de elektronikus nyomkövetőt kell viselnie és nem hagyhatja el New York és Connecticut államot.

„Nem nézünk többet olyan filmeket, amiket Harvey készített? Nem tagadhatjuk meg valakinek a tehetségét. Talán nem nézhetsz meg többé egy Caravaggio festményt sem? Vagy nem nézel meg egy Noel Coward-ot sem?” – fejtette ki véleményét a színésznő.

Erzsébet Judi Dench
Judi Dench A Szerelmes Shakespeare Című Filmben Nyújtott Alakításáért Kapta Meg Az Oscar-Díjat / Fotó: Pinterest

Dench nemrég szerződött le a Noel Coward-féle Blithe Spirit (Vidám kísértet) legújabb feldolgozásához.

A színésznő 1999-ben Oscar-díjat kapott a legjobb női mellékszereplő kategóriában, a Szerelmes Shakespeare című filmért, aminek a producere Harvey Weinstein volt.

Dench arra is kitért az interjúban, hogy Spacey mennyit segített neki, amikor meghalt a férje. Mindazonáltal elítéli azt, amit tett.

Kevin Spacey
Kevin Spacey Kétszeres Oscar-Díjas Színész / Fotó: Chanel 4

Kavin Spacey és Harvey Weinsten szexuális zaklatási ügyeinek tárgyalásai jelenleg is folynak.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.