Mivel a Kínai Kommunista Párt 100 éves idén, ezért az állampárt a propagandafilmjeinek levetítését a mozikban kötelezővé teszi év végéig.

Külön termek a propagandafilmeknek

Áprilistól év végéig minden kínai moziban hetente legalább kétszer műsorra kell tűzni a párt történetével és ideológiájával foglalkozó propagandafilmeket a filmhatóság rendeletére, a Kínai Kommunista Párt megalakulásának századik évfordulója alkalmából.

A filmhatóság által kiválasztott filmek első csoportját pénteken jelentették be – számolt be róla a Variety hollywoodi portál.

Kínai Kommunista Párt Kínai Propaganda Mozik
Képünk Illusztráció / Fotó: Getty Images

„A kínai Művészmozik Nemzeti Szövetségéhez tartozó mintegy ötezer filmszínházban, ahol külön termek vannak a propagandafilmek számára, valamint amelyeknek műsorpolitikája támogatja az ilyen tartalmakat, hetente legalább öt alkalommal kell műsorra tűzni ezeket a produkciókat” – írta a lap.

A Kínai Kommunista Párt filmhatósága minden tartományt felszólított

A propagandafilmek vetítése a kínai filmhatóság és a propagandahivatal által múlt héten bejelentett számos rendelkezés egyike, amely a Kínai Kommunista Párt megalakításának július 1-jei századik évfordulójára tervezett megemlékezésekkel kapcsolatos.

Hivatalos közleményében a kínai filmhivatal arra szólította fel minden tartomány, régió és város filmhatóságait, a film- és mozivállalatokat, valamint produkciós cégeket, hogy április 1-jétől vetítsenek és népszerűsítsenek olyan “kiemelkedő filmeket”, amelyek a századik évfordulót ünneplik. Mint kifejtették, olyan filmekről van szó, amelyek a párt, a nemzet és a szocializmus szeretetének témáira összpontosítanak, “dicsérik a pártot, az anyaföldet, népét és hőseit”.

Kapcsolódó cikk

Első körben 12 filmből álló listát adott ki a hatóság, köztük 8 történelmi alkotást, 3 olyan filmet, amely az utóbbi 5 évben készült, valamint a Landmine Warefare című idei bemutatót.

A filmhatóság arra is felhívta a mozik figyelmét, hogy a filmek népszerűsítését segítsék megfelelő ütemezéssel, kedvezményes jegyárakkal és más módszerekkel. A helyi hatóságoknak emellett széles körben mozgósítaniuk kell a párttagokat, a kádereket és a nézőket, hogy aktívan vegyenek részt vetítéseken, s ezzel “fokozzák társadalmi hatásukat” – idézte a Variety.

Az évfordulót számos más kulturális eseménnyel is emlékezetessé teszik Kínában, nagyszabású kiállításokat, színházi előadásokat is tervének. Továbbá irodalmi és műs művészeti alkotásokkal, tévésorozatokkal és kiadványokkal is ünneplik a jubileumot.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.