A győri megyei lap távozó főszerkesztőjét már a Kisalföld kormánypárti korszakában nevezték ki. Érdekesség, hogy az új főszerkesztő korábban maga is aláírt egy petíciót a szexbotrányba keveredett, azóta távozó győri polgármester, Borkai Zsolt ügyében.

Leváltották a Fidesz-közeli médiaholding, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) / Mediaworks Hungary alá tartozó győri Kisalföld című megyei újság főszerkesztőjét, akit pedig már a lap kormánypárti korszakában neveztek ki. A lapot most megbízottként az eddigi főszerkesztő, Garamvölgyi Imre helyett Werner Krisztina, a kulturális melléklet eddigi szerkesztője vette át, értesült a Kisalföld impresszumában is megfigyelhető változásról a 24.hu.

Kisalföld Főszerkesztő Lemondás
Kisalföld Online Hírportál

A megyei napilap egykoron azé a Lapcomé volt, melyet először Andy Vajna volt filmügyi kormánybiztos milliárdokért megvásárolt, majd több médiavállalkozóhoz hasonlóan tavaly ősszel neki is eszébe jutott, hogy a többiekkel egyszerre odaajándékozza az Orbán Viktor miniszterelnökhöz rendkívül közelinek mondható Liszkay Gábor médiavezető balatoni nyaralójában létrehozott KESMA-nak, így került a Kisalföld a Fidesz-közeli médiaholdinghoz, ami után idén év elején már voltak egyéb változások is a lap élén.

Pénzbírsággal sújtották, aki meghekkelhette Orbán Viktor interjúját

Még 2016. december 24-én megjelent a Fejér Megyei Hírlapban egy Orbán Viktor-interjú, amelyet meghekkeltek. Az ügyet perre vitték, és a Veszprémi Járásbíróság 240 ezer forint pénzbüntetésre ítélte F. Gábort. Emellett több mint egymillió forintos bűnügyi költésget is meg kell térítenie, írja a Magyar Hang .

Érdekes, hogy a távozó eddigi főszerkesztőt, Garamvölgyi Imrét már jóval a Kisalföld fideszes irányba állítását követően nevezték ki. Garamvölgyi Imrét egyébként idén év eleje óta az a Forgács Bernadett felügyelte a Mediaworksnél, aki 2014-től a Fejér Megyei Hírlapban megjelent, meghekkelt Orbán-interjút követő kirúgási hullámig a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester-nagyvállalkozó által bekebelezett, Veszprém megyében megjelenő Naplónak volt a főszerkesztője, akkor még Németh F. Bernadett néven, majd egy idő után rehabilitálták és ő lett az akkor még Heinrich Pecina nevén lévő Hajdú-bihari Napló, az Észak-Magyarország és a Kelet-Magyarország című megyei napilapok tartalomfejlesztési vezetője.

Távozott a Közmédia sporthír-főszerkesztője, meglehet, Áder János fia miatt

Az elmúlt években Balogh Péter Dávid alá tartozott az M1 nemzeti hírtévé mellett az állami rádiók ( Petőfi, Kossuth, Bartók és a Dankó Rádió), valamint az MTI hírügynökségi sporthírszolgáltatása. Azonban a értesülései szerint július elsejével távozott posztjából. Nagyjából 30-40 munkavállaló tartozott Balogh felügyelete alá, de ennél nagyobb volt a hatalma.

A 24.hu szerint érdekes is, hogy a Kisalföldet most megbízott főszerkesztőként átvevő Werner Krisztina is aláírt nemrégiben egy petíciót a szex-, kábítószer- és korrupcióbotrányba keveredett Borkai Zsolt, a végül távozni kényszerülő újraválasztott volt fideszes győri polgármester ellen, a petícióban Borkai Zsolt távozását követelve. A portál szerint az új főszerkesztő kinevezése váratlanul érte a szerkesztőséget.

A Kisalföld egykoron az egyik legnagyobb megyei napilapnak számított. Fénykorában az újság példányszáma meghaladta a napi 100 ezret,  de manapság napi 42 ezer körüli példány fogy belőle a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ) adatai alapján.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.