Nyolcállomásos országos turnéra indul a Kiscsillag, hogy pótolják a Tompa kések című lemez tavasszal elmaradt bemutatóit.

Két klipet is készítettek a karantén alatt

A zenekar tavasszal jelentette meg hatodik stúdióanyagát, ám a járványhelyzet miatt mind a budapesti lemezbemutatót, mind az országos koncertkörutat el kellett halasztani. A banda a karanténidőszakban két klipet készített.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Hazudnék, ha azt mondanám, hogy szövegvilágát tekintve ez a lemez a lírai énem sikítása. Saját életem nem adna okot arra, hogy így lássam a dolgokat magam körül, ettől függetlenül soha nem voltam az a típus, aki nagyon optimista saját vagy mások életét tekintve[/perfectpullquote]

mondta az énekes-dalszerző a Tompa kések új albumról.

Kiscsillag Tompa Kesek Uj Album 2020 Lovasi Andras
Kiscsillag Zenekar

“Az album tele van olyan dalokkal, amelyek a termekbe, klubokba valók, igazi koncertdalok. A tavaszra is nagy lelkesedéssel készültünk, de a várakozás ezt még inkább fokozta, úgyhogy eldöntöttük: ahogy lehet, indulunk. Jó lesz végre újra azt csinálni, amit a legjobban szeretünk” – tette hozzá Lovasi András.

Nyolc városban

Lovasi és társai nyolc városba viszik el az új számokat és a régebbi Kiscsillag-kedvenceket. A zenekar június 26-án a tatabányai Roxxy-ban, 27-én a szombathelyi Végállomáson, július 3-án a gödöllői Trafóban, 4-én a dunabogdányi Kultúrparton, 10-én az esztergomi Sportalshow-n szabadtéren, 11-én a győri Dinamóban, 24-én a büki MSK Atriumban, 25-én pedig a miskolci Helynekemben ad koncertet.

Kiscsillag: Nem szégyellem // karanténklip

Kiscsillag – Tompa kések (2020) CD-n és vinylen: https://lovasiandras.hu/tompakesek/ Facebook: https://www.facebook.com/kiscsillag/ Instagram: https://www.in…

Az idén 15 éves Kiscsillag a 15. születésnapi koncertet október 1-jére a Budapest Parkba tervezi.

A 2005 óta létező Kiscsillag korábbi stúdiólemezei: Greatest Hits Vol. 1 (2006), Örökre szívembe zártalak (2009), Néniket a bácsiknak! (2011), Szeles (2014), Semmi konferencia (2017).

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.