1971-ben házasodtak össze.
2019 tavaszán veszítettük el az egyik legnépszerűbb és legsokoldalúbb magyar előadót-énekest. Igazi showman volt, aki élete utolsó heteiben is dolgozott.
Koós János két nappal azelőtt halt meg, hogy haza akarták volna engedni a kórházból. Remélték, hogy hamar felépül a vállsérüléséből, és nagyon várták őt haza.

Kapcsolódó cikk

A 81 éves legendás táncdalénekes a nagyvizit előtt lett hirtelen rosszul, akkor nagyon megijedt felesége, Dékány Sarolta, hiszen kiküldték őt a kórteremből, és utána már soha többet nem tudott vele beszélni.
Az egykori táncdalénekesnő gyászát úgy tűnik nem enyhíti az idő. Annyit tudni róla, hogy lánya, Koós Réka közelébe költözött, aki mindenben támogatja. Telefonszámát megváltoztatta, barátai is hiába keresik.

Nem sokkal Koós János halála után ezt mondta a Bestnek: “Folyamatosan hallom a hangját, beszél hozzám, a leghétköznapibb dolgokat mondja. Aludni sem tudok, felébredek és hallom őt. Hihetetlen, hogy nincs többé, pedig még csak 81 éves volt, fiatal a halálhoz, élhetett volna még. Szép életünk volt, jó lett volna ha én megyek el előbb. Egyszerűen nem lehet túlélni, amit érzek.”

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet