„Miért tanítsunk kortárs irodalmat? Én csak azoktól szeretek olvasni, akik már meghaltak” – hangzott el egy leendő magyartanár szájából az előző két mondat, egy gólyáknak szóló irodalmi szemináriumon. De valóban így lenne? Nem kell tanítani kortárs irodalmat az egyetemistáknak? Sőt, a fiatalabb generációnak sem? A KultAgora írása.
Négyféle magyartanár-jelölt létezik
Legelső magyarórám az egyetemen, nem baj, mi, többiek, majd itt jól kiállunk a kortárs irodalom mellett, igazi védnökként díszelgünk. És Nádas, Kemény vagy akár Erdős Virág képzeletbeli elismerését kivívva érveinkkel büszkén, győztesen távozunk a vitából. Gondoltam én. A probléma viszont ott kezdődött, hogy a 16 fős szemináriumon a mi a tanár úrból és belőlem állt, éles vita pedig nemigen alakult ki.
A kortárs magyar irodalom ellen az egyetlen (és egyesek szerint a sorsdöntő) érv a szerzők „teljes körű” életrajzának a hiánya volt.
Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy négyféle magyartanár-jelölt létezik. Az első az, akinek életrajzalapú és kronologikus sorrendben haladó irodalomoktatásban volt része a középiskolában, és ezzel a metódussal elégedett is volt, emiatt később ő is ezt a módszert alkalmazza, elhatárolódik a többi alternatívától. De mellettük ott vannak azok, akik az ilyen típusú tanár módszereivel nem tudtak és a mai napig nem akarnak azonosulni.
Poetry Beauty GIF – Poetry Beauty Romance – Discover & Share GIFs
The perfect Poetry Beauty Romance Animated GIF for your conversation. Discover and Share the best GIFs on Tenor.
És persze léteznek még a túlalternativizáló pedagógiai módszereken felnőtt diákok, valamint az inkonzisztens oktatási stratégiával rendelkezett hallgatók. Na, az utolsó kategóriába tartozok például én is. Mert hát ugye, milyen fontos is volt 7. osztályban Illyés Petőfi Sándorának fejezeteit szó szerint bemagolni, hogy aztán egész évben a Trója hollywoodi verzióját és az Állatfarmot nézzük felváltva.
Ady valamikor létezett és bizonyára szeretett inni
„A nép forrni kezdett” – sokat nevettünk osztálytársunk e szállóigéjén 12-13 évesen. Mert nálunk a nép forrni kezdett, „Petőfi vándorcipésznek állt”, zsibongva hadával a völgyben alant meg Ali helyett Ady „űletett” győzelem ünnepet.
Félreértés ne essék, az osztály 80%-a ugyanannyit tudott Adyról, mint Aliról: hogy valamikor létezett és bizonyára szeretett inni meg nőzni!
Ez alapján kérdezem én, minek ide irodalomóra, ha ezeket az információkat néhány kosztümös filmből és a Nyugat + zombik képregényből is megtudhatják a gyerekek? Persze, az utóbbit valószínűleg még évekig nem taníthatjuk, mert Csepella Olivér él, és feltehetően jó egészségnek örvend.
Miről nem írhat ma egy írónő – avagy létezik-e női irodalom? – Tudósítás
Hosszú, kígyózó sor áll a Világirodalmi Színpad bejárata előtt. A magyarul és franciául zajló beszélgetéshez mindenki elveszi fülhallgatóját, majd lassan megtöltik a nézőteret. Kivéve az első sort. Az egyik szervező biztosít, a székek nem foglaltak, nyugodtan ülhetek az első sorba, sőt! Elfoglalom a középső széket legelöl, és nem telik el három perc, az emberek felbátorodva előrébb ülnek.
Arról, hogy ki-mit tart „kortárs” irodalomnak, eltérőek a vélemények. Egyesek a posztmodernista irodalmat Ottlik Iskola a határonjától számítják (Németh Zoltán, A posztmodern magyar irodalom hármas stratégiája, Kalligram, Pozsony, 2012, 11–44.), mások a „Péterek nemzedékétől”, megint mások kizárólag az élő irodalmat tekintik kortársnak.
“Kinek mi a véleménye a kortárs irodalomról?”
Az élő irodalom az, amiből ma a legtöbb iskola irodalomóráin semmit, vagy jobb esetben Varró Dani, esetleg Tóth Krisztina költészetét érintik 12. osztály legvégén – azok az érettségi előtt álló tanulók, akiknek már valószínűleg a legkisebb problémájuk az, hogy a Porhó verseit elemezzék. (Pedig lehet, hogy érdemesebb lenne, mint a gimnázium elején a 26. Balassi-verset bemagolni.)
Ez a deficit még az egyetemen is meglátszik. Negyedik év, kortárs magyar szeminárium, tanári kérdés: “Kinek mi a véleménye a kortárs irodalomról?” Azt hiszem, nem okozok nagy meglepetést, ha elmondom:
többnyire izzadtságszagú „szeretnék többet megtudni” és megúszós „Szabó Magdát olvastam” típusú válaszokkal találkozunk.
Petri neve nem hangzik el. Ezen a szemináriumon a kezdeti döcögésből és abból, ami egyeseknek rémálom, nekünk felüdülés lesz. Persze elsősorban the credit goes to the tanár úr, a tudásának és a jól megválogatott tantervének. Szövegközpontú oktatás, a megfelelő történelmi háttérrel kiegészítve.
10 lecke az életről, amit a 101 éve született Szabó Magda tanított nekünk
Mert lehetne írni arról, hogy micsoda feledhetetlen, csodás nőalakokat köszönhetünk neki. Vagy lamentálni, hogy micsoda égbekiáltó igazságtalanság volt évekre mellőzni, csak mert nem volt elég kommün-kompatibilis a származása. Lehetne írni szülővárosa, Debrecen fontosságáról, óriási műveltségéről, varázsos szüleiről, akiknek műveltségét köszönhette, legendás nagy szerelmükről férjével, Szobotka Tiborral, az oly gazdag életmű lezáratlanságáról, és sok egyébről.
Petri Györgynél és Szabó Magdánál megáll a tudás
A helyzet viszont ezzel szemben az, hogy az egyetemen sem mindenhol ilyen fényes, mint a mi óránkon. A kávézások és bulik alkalmával folytatott beszélgetéseken kiderül, hogy valaki még most sem tudja, hogy ki volt az a Petri György és Szabó Magdánál megáll a tudása, ha a posztmodern magyar irodalomról van szó.
Ezt a problémát nem személyes, hanem az oktatási rendszer és alapvetően a középiskolai irodalomtanítás rovására írhatjuk.
Mit tehetünk azonban ez ellen? Hogyan mutassuk meg a gyerekeknek, hogy az irodalom nem egy múltban létező, tőlünk távoli művészeti ággal egyenlő? Ösztönözhetjük-e őket arra, hogy ők is elkezdjenek írással foglalkozni?
Time to Learn!
The perfect AdventureTime Jake Finn Animated GIF for your conversation. Discover and Share the best GIFs on Tenor.
Sajnos a mai magyar közoktatási rendszer keretei nem teszik lehetővé, hogy egy-egy élő irodalmi művel órákon-heteken keresztül foglalkozzunk. Azonban kiegészítésnek, összehasonlítási alapnak miért ne vihetnénk be egy-egy kortárs szöveget az irodalomórákra? Petőfihez visszatérve, az ötödik Júlia-verse helyett mondjuk könnyedén odatehetnénk Hevesi Judit Mostantól mindig című versét a Szeptember végén mellé. (“Keresni mindig a rossz kijáratot/ elküldeni az összes piszkozatot / amikben mindig ugyanaz: valami a hiányról.”)
Eddig soha nem látott képsorok kerültek elő Ady Endre temetéséről
Nem véletlen, hogy éppen ma, január 29-én tette közzé a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum ezt a felvételt. Ennek oka, hogy pontosan 100 éve temették el Ady Endrét, búcsúzó nemzeti szertartás során. A most beazonosított filmanyag nem csak hosszabb, mint az eddig ismert képsorok, hanem minőségben is hatalmas előrelépést jelent a korábbiakhoz képest.
Amellett, hogy tematikában és képi világban is összekapcsolhatjuk a két szöveget, feltételezhetjük, hogy egy 13-14 éves tanuló magához közelebbinek éli meg a nehezen elküldött üzenetekben a hiány vagy a bizonytalanság egy formáját, mint az özvegyi fátyol fejfára akasztásában. Ezzel nem azt mondom, hogy a fátyolakasztgatás metódusának megértése nem fontos, hanem azt, hogy Hevesi lírai énjének, e-mailküldésének átélése segítheti a kötelező és örök klasszikus Petőfi-vers megértését.
A fenti példa mutatja, hogy a kortárson belül is érdemes olyan művet választanunk, ami a gyerekek érzelmi intelligenciaszintjéhez erősen alkalmazkodik, valamint a tananyagba is integrálható.
Tehát bármennyire szeretném a Párhuzamos történeteket vagy a Túl a Maszat-hegyent tanítani tinédzsereknek, valószínűleg nem fogom vele a várt eredményt elérni. Mi az, amit tehát érdemes bevinni az irodalomórára? Fontos, hogy a választott olvasmány tartalma megegyezzen a tanított célcsoport érdeklődési körével.
Tilos az Á – Szent Johanna Gimi?
Így például nehezen lövünk félre, ha fiatalokról, osztályokról szóló, nyelvileg és tematikában is korhoz illő szépirodalmi szöveget választunk. Viszont azt nem tudom mondani, hogy a Szent Johanna Gimi sorozatot olvastassuk órán a gyerekekkel, mert a legtöbb tanulót sem nyelvezete, sem a tartalma nem fejlesztené. Viszont Kalapos Éva Massza című regénye annál inkább adekvát olvasmánynak tekinthető, mivel, bár nyelviekben nem feltétlenül, de a bullying kérdését centrumba állítva, tematikailag megfelelő élő irodalmi olvasmánynak szolgálhat a tinédzserek számára.
A regények mellett léteznek olyan műválogatások, antológiák is, amelyek kötetrendező elve kifejezetten a célközönség korcsoportja.
A leghíresebb ezek közül talán a Tilos az Á gondozásában, 2017-ben megjelent Szívlapát című kötet, melynek célja a tinédzserek és az irodalom, valamint a versolvasás egymáshoz való közelítése. Míg a Szívlapátban a líra-, addig a Budapest OFF című antológiájukban a prózairodalom kerül fókuszba. Budapestről szóló válogatáskötetet már nem egyszer adtak ki (pl. 100 szóban Budapest), a Budapest OFFkülönlegessége viszont egyértelműen a célkorcsoport és az adott helyszín megkötéseinek és elvárásainak együttes kielégítésében mutatkozik meg.
Szívlapát: kicsi a versem, de cserébe puha – Kritika
2018-ban, a költészet napján meleg és befogadó közeg köszönt a Bethlen Téri Színházban. Dézsi Fruzsina és Gerencsér Anna széles mosollyal fogadja a vendégeket a hallban. Papírdarabot kapok, és azt az instrukciót, hogy írjam rá, szerintem mi a vers. Leírom. Visszaadom. A bejáratnál a két színész, Igó Éva és Zoltán Áron fogad.
A válogatást a jelzése szerint 14 év feletti fiataloknak ajánlják, így nem meglepő módon főként a tiniket foglalkoztató témák (szerelem, családi viszonyok vagy baráti kapcsolatok) jelennek meg benne, Budapest különböző kerületeinek előterében.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Azt szerettük volna, hogy olyan szerzők írjanak ebbe az antológiába, akik értik és érzik a 21. századot, és ‒ mivel a Tilos az Á kamaszkönyveket ad ki ‒ a fiatalok világát[/perfectpullquote]
– olvashatjuk a könyv bevezetőjében.
Kivétel nélkül a találkozás metódusa nagy szerepet kap
A szülőkkel és a barátokkal való kapcsolatot középpontba helyező írások szinte mindig teli találatnak számítanak, ha tizenévesekről van szó. A kötet szerzőinek jelentős hányada az emberi kapcsolatok minőségét dolgozta fel novellájában. Az amerikai tinifilmekbe illő limonádétörténetek mellett megjelennek árnyaltabb sztorijú írások is, így nyugodt szívvel beemelhetőek az irodalomórák anyagába. Ha a helyszíni meghatározottságot figyelmen kívül hagyjuk, megfigyelhető, hogy a szövegekben szinte kivétel nélkül a találkozás metódusa is nagy szerepet kap. Ez lehet egy másik emberrel (pl. Gévai Csilla: Buddha-fok, Mészöly Ágnes: Runway 13R/31L) és/vagy egy újszerű világgal, térrel való megismerkedés (pl. Kertész Erzsi: A fal).
Csombor Rita: „Elvárom tőlük, hogy legyenek érveik” – Interjú
ContextUs: A most megjelent debütáló versköteted, a Smink nélkül fülszövegében olvashatjuk, hogy magyar- és drámatanár vagy. Melyikre helyezel nagyobb hangsúlyt? Alapvetően magyartanár vagyok, a dráma inkább jelent szívszerelmet és feltöltődést számomra – egy tanfolyam keretein belül végeztem el a drámapedagógiát. Ám emellett teológiai, család- és gyerekvédői végzettségem is van – mondhatni, szociálisan érzékeny típus vagyok.
A novellák szereplői többnyire magukról és a világról is új ismeretekkel gazdagodnak a találkozások által. Főként az ezekről alkotott felismerések azok, amelyek miatt értékes mondanivalóval gazdagodhatnak a könyv tinédzser olvasói.
A másik elvárásommal, a novellák nyelvezetével kapcsolatban: feltűnhet a jelenség, hogy többen nagyon erősen próbálkoztak azzal, hogy a szerintük mostani fiatalok által beszélt szlenget használják, így azt érezhetjük, hogy egy erőltetett szövegnyelv keletkezett. Mégis többségben vannak azok az írások, amik megtalálták a természetes egyensúlyt és regisztert a novelláik nyelvezetét tekintve, nem csak tartalmilag, de nyelvileg is közel kerülhetnek tinédzser olvasóikhoz.
A fent említett antológiák mellett számos, fiataloknak szóló válogatáskötetet találhatunk (pl. a 2050 című antológia). Fontos azonban, hogy megismerjük a diákok érdeklődési körét és hozzá alkalmazkodó műveket válasszunk az órákra.
Igen, az Egri csillagokat és hasonló nagystílűnek (ámbár sokszor a tanulók fejlődése szempontjából irrelevánsnak tekinthető) társait kötelező tanítani, és valószínűsíthetjük, hogy még évtizedekig az is lesz. Ezt a problémának nevezhető tényt viszont elsősorban pedagógusközösségként van lehetőségünk megváltoztatni.
Amit akár szuverén egyénként is megtehetünk, az viszont az, hogy az irodalmat nem egyfajta halott művészeti ágként tanítjuk, hanem lehetőséget adunk a diákoknak arra, hogy már fiatal korban megismerkedjenek a kortárs, élő irodalommal, valamint egyéni interpretációikkal színesítsék a tanórákat.
Emellett segítenünk kell az egyirányú, életrajzalapú oktatás terjedésének visszaszorítását, és támogatnunk kell a pedagógusképzés reformját. Ehhez viszont elengedhetetlen belátnunk, hogy a tanárképzés problémái nem az egyetemen, hanem az általános és középiskolai tanulás alatt, a modellfigyelés során, egyfajta körforgásban alakulnak ki.
(A cikk először a KultAgora felületén jelent meg Én csak azoktól szeretek olvasni, akik már meghaltak címen.)
