Győztesként került ki a Led Zeppelin brit rockegyüttes a Stairway to Heaven című 1971-es világsláger miatt indított plágiumperből.

Elutasították az ügy újratárgylaását

A hosszú ideje tartó jogi csatában végül az jelentette a Led Zeppelin zenekar győzelmét, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága hétfőn elutasította az ügy újratárgyalását. Ez azt jelenti, hogy a Los Angeles-i fellebbviteli bíróság 2020. márciusában hozott ítélete érvényes maradt – írta a BBC. Mint idén márciusban beszámoltunk róla, a bíróság úgy ítélt, nem plagizált a világhírű zenekar.

Led Zeppelin Starway To Heaven Plagium Jimmy Page Robert Plant Spirit Zenekar Taurus
Jimmy Page És Robert Plant, A Led Zeppelin Tagjai / Fotó: Reuters

A bíróság ugyan kimondta, hogy nem valósak a plágiummal kapcsolatos vádak, de a fellebbviteli bíróság az eljárási hiányosságok folytán mégis új tárgyalást rendelt el.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Hálásak vagyunk a bíróság konzisztens és értünk tett szolgálatáért. Boldogok vagyunk, hogy végre sikerült elrendezni a Stairway to Heaven slágerünk eredetéről szóló kérdéseket és megerősítettek mindabban, amit már nagyon is jól tudtunk negyvenöt éve. Nagyra értékeljük a rajongóink támogatását is. Már várjuk, hogy végre magunk mögött hagyhassuk ezt a legális cuccot[/perfectpullquote]

nyilatkozta Robert Plant és Jimmy Page, akik amúgy mind a ketten résztvettek és kihallgatásra kerültek a március 9-ei tárgyaláson.

Több mint 1 milliárd forintos büntetés fenyegette a Led Zeppelint

Az ügy azzal kezdődött, hogy a minden idők egyik legnépszerűbb zenekarának énekesét, Robert Plantet és Jimmy Page gitárost 2014-ben megvádolták, hogy legnagyobb slágerük legendás bevezető riffjét a Spirit nevű amerikai együttes Taurus című számából másolták. A dalt a néhai Randy Wolfe írta.

A Randy California néven játszó zenész 1997-ben vízbe fulladt, a pert hagyatékának kezelője indította. Az ügy a zenei ipar egyik legnagyobb figyelemmel kísért plágiumpere volt, Plantet és Page-et 3,4 milliódolláros (~1 milliárd forint) büntetés fenyegette.

Led Zeppelin – Stairway To Heaven (Official Audio)

You’re listening to the remastered version of Led Zeppelin’s epic masterpiece “Stairway To Heaven” originally released in 1971 on the album “Led Zeppelin IV”…

A Led Zeppelin 1968-ban a Spirit amerikai turnéjának előzenekaraként lépett színpadra, azonban Page 2016-ban egy Los Angeles-i tárgyaláson azt mondta, nem hallotta a dalt egészen a legutóbbi időkig.

Spirit – Taurus

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

A Los Angeles-i esküdtek azt állapították meg, hogy a két dallam között nem volt alapvető egyezés.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.