Idén is elkészítették Magyarország Boldogságtérképét. A Jobb Veled a Világ alapítvány és az ELTE PPK Pozitív Pszichológia Kutatócsoport felmérésén 6770 fő vett részt.

Mint minden évben, március 20-án, a Boldogság világnapja alkalmából az ELTE PPK és a Jobb Veled a Világ alapítvány kutatást végez, mely város a legboldogabb hazánkban. A Boldogságtérkép első helyezésén nem volt változás a tavalyihoz képest.

10879720656 A84A32F05D B
Boldogságtérkép / Fotó: Istock

A Boldogságtérkép felmérésen 6770 személy vett részt, és kiderült, hogy tavaly óta emelkedett a boldogságszint Magyarországon.

„A boldogság számomra az élet esszenciája” / ContextUs

A Balaton Sound zárónapjára Karányi vendége volt John Withfield, akivel élőben is bemutatták a fesztivál ideje alatt debütált Together című dalt. A hamarosan megjelenő EP-ről, a különleges koncertről és arról, miként éli meg a boldogságot, Karányi Dániel a JANA stégen beszélt.

Az elmúlt évekhez képest változatlanul a Nyugat-Dunántúl-i régióban a legboldogabb a lakosság. Észak-Magyarországon vallják magukat boldogtalannak az emberek annak ellenére, hogy itt is emelkedik a boldogságszint a 2017-es értékekhez viszonyítva. De az is kiderült, melyik az a város hazánkban, ahol a legboldogabbak az emberek.

Tatabánya – 2017 után – ismét Magyarország legboldogabb városa!

De a boldogságot globálisan is mérik, a World Happiness Report 2019-es jelentése szerint Magyarország a 69. helyről feljött a 62. helyre a világ országait a lakosaik boldogságszintje alapján rangsoroló listán. A trend azt mutatja, hogy évről-évre emelkedik a mért boldogságszint Magyarországon.

Azok a párok, akik együtt alkoholizálnak, boldogabbak

Ezt nem mi mondjuk, hanem a tudósok… Az Oxford Academic-en, a The Journals of Gerontology-ban megjelent tanulmány az alkoholizálás és a házasság összefüggéseit vizsgálta. A tudósok korrelációt találtak az italozási minták és a házastársi kapcsolat minősége között, különösen az idősebb pároknál.

A 156 országot rangsoroló listán 2012-ben még a 110., 2013-ban 104., 2016-ban a 91., 2017-ben a 75., 2018-ban a 69. helyen álltunk. A kérdés már csak az, hogy te is így érzed-e?

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.