A NASA vezetője titokzatos módon lemondott egy meg nem nevezett hibára hivatkozva, egy héttel a SpaceX kilövés előtt.

Egy héttel a SapceX-misszió előtt meglepő a lemondása

A folyamatosan fejlődő űrkutatásnak köszönhetően a NASA pár éven belül nőt küldeni a Holdra. Jelenleg pedig gőzerővel készülnek az Elon Musk alapította SpaceX és a NASA közös projektjére, amit egy váratlan esemény övez.

Ugyanis, mint kiderült, Douglas Loverro, a NASA emberi űrrepülési hivatalának vezetője tisztázatlan okok miatt mondott le, írja Futurism. Történt mindez alig egy héttel azelőtt, hogy 2011-óta először a SpaceX a NASA asztronautáival indít űrjárművet a világűrbe.

Douglas Loverro
Douglas Loverro / Fotó: Nasa

Loverro nyilatkozata alapján nagyon nehéz szívvel hagyja ott az űrközpontot, miután hibát követett el a héthónapos, az űrügynökségnél töltött szolgálata alatt. Az elődje, Bill Gerstenmaier ezzel szemben közel 15 évig vezette a NASA emberi űrrepülési hivatalát.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A kockázatok, legyen az technikai, politikai vagy személyes , mind lehetséges következményekkel járhatnak, ha nem megfelelően ítéljük meg azokat. Az év elején vállaltam egy ilyen kockázatot, amit a küldetés sikere érdekében szükségesnek találtam[/perfectpullquote]

– fogalmazott Loverro.

Találgatások folynak a lemondás valódi hátteréről

A lemondás valódi okáról csak találgatások folynak, egyes források szerint egy másik NASA-ügyvivő, Jim Bridenstine kényszerítette ki a lemondást, de Loverro visszautasította ezeket az állításokat.

A NASA felfedezett egy Stark Trek-jelvényhez hasonló képződményt a Marson

Egy váratlan intergalaktikus egybeesésnek köszönhetően, a NASA felfedezett egy homokdűne formációt a Marson, amely a Star Trek Csillagflotta emblémájára emlékeztet, írja a DesignTaxi. Az űrügynökség Mars felderítő szondája készítette a nagy felbontású képeket, amelyen a képződmény látható. Még a NASA szakemberei is elismerik a hasonlóságot a filmsorozatban látható logó és a Mars on felfedezett formáció között.

A törvényhozókat is aggasztja az eset és igyekeznek kideríteni a valódi okokat. Azt időzítés is meglepő tekintve a SpaceX-projekt közelségét. Hiszen történelmi pillanatnak tekinthető, hogy  a SpaceX azt tervezi, hogy a Crew Dragon űrjárművét NASA asztronautákkal, Bob Behnkennel és  Doug Hurleyval a fedélzetén küldi a Nemzetközi Űrállomásra.

Spacex
A Kép Illusztráció / Fotó: Thom Baur

Az Ars Technica űrújságírója, Eric Berger szerint Loverro lemondásának nincs köze a SpaceX-misszióhoz, de szerinte a következő napokban további drámai fejlemények várhatóak az üggyel kapcsolatban.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.