Percek kérdése és hivatalosan is elkezdik a “Kultúra nemzeti alap” szlogenű tüntetést a Madách téren, amely a kormány által előterjeszteni kívánt törvénytervezettel szemben kíván szembeszegülni. A Vígszínház egyelőre nem reagált a meghívásra, és vélhetően nem vesz részt a rendezvényen, pedig először fognak össze kőszínháziak és függetlenek.

Színházak, színészek, rendezők tiltakoznak a színházakat érintő törvénytervezet miatt: ma este hat órára a Katona József Színház, az Örkény István Színház, a Radnóti Színház – valamint a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) és a független színházi PanoDráma tüntetést szervez. A 24.hu megkérdezte Lengyel Annát, a PanoDráma igazgatóját, a FESZ tagját arról, hogy a nyilvános törvénytervezet módosít-e bármit a tüntetésen.

Lengyel Anna
Lengyel Anna, A Panodráma Igazgatója / Fotó: Mihalicz Máté

Lengyel Anna szerint a kormány megijedt, “hiszen majdnem 50 ezren írták alá a kulturális életet szétverő petíciót, több tízezren érdeklődtek a demonstráció iránt, valamint azért is, mert híres színészek is is felszólaltak az ügyben, és nem csak a törvényjavaslat által leginkább sújtott függetlenek. Ugyanígy szerinte nem került volna ki semmi a jogszabály tervezetéből, ha valaki nem szivárogtatja ki, mert akkor teljes suttyomban, gyorsított eljárásban elfogadják az eredeti változatot” – mondta a 24.hu-nak.

Pogány Judit: 30 év demokrácia után nem gondoltam, hogy megint a Kádár-korszakban érzem magam

Mint beszámoltunk róla, az elmúlt héten több dokumentum is kiszivárgott, melyek szerint a kormány irányítása alá vonná többek között a színházak finanszírozását, az EMMI-re, így Kásler Miklós miniszterre bízná a színházi igazgatók kinevezését. (Részletesen az ügy hátteréről ebben, ebben és ebben a cikkben írtunk.)

Arra a kérdésre, hogy lesz-e tüntetés, Lengyel azt mondta: folytatják. Úgy véli, eredményes a kiállásuk a szabad színház ügyéért, először fognak össze kőszínházak és a függetlenek, de nagyon szívesen látnák a kimaradókat is, mint például a Vígszínházat, ahonnan teljes a csönd.

Vidnyánszky Attila üdvözli a kormány törvénytervezetét

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója szerint “a kultúrpolitika lényege, hogy meg tudja fogalmazni azt, hogy mely értékek mellett teszi le a voksát” – fogalmazott, hozzátéve, a színházak szabadságának ettől még meg kell lennie. kultúra nemzeti alap, kultúra színház törvény

Lengyel a 24.hu-nak elmondta, hogy a Vígszínház vezetőit is hívták az egyeztetéseikre, de semmilyen visszajelzést nem kaptak. A hvg.hu is kérdezte a Vígszínházat arról, hogy mi az álláspontjuk a mai rendezvényről és a törvénytervezetről, hogy megjelennek-e hivatalosan az esti tüntetésen, és hogy tervezik-e a mai előadást kezdési időpontját későbbre halasztani, választ azonban egyelőre nem kaptak.

Azonban a prágai Nemzeti Színház közleményben fejezte ki szolidaritását, adta hírül a Katona József Színház.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.