Lengyelország nem kérdőjelezheti meg az uniós jog elsőbbségét, ezért az Európai Bizottság levélben fordult a varsói vezetéshez, hogy vonja vissza a Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő által márciusban a lengyel alkotmánybírósághoz benyújtott, a lengyel nemzeti jog és az uniós jog közötti hierarchiára vonatkozó indítványát – jelentette ki Christian Wigand bizottsági szóvivő a brüsszeli testület csütörtöki sajtótájékoztatóján. Morawiecki közölte: nem tervezi az indítvány visszavonását.

Mateusz Morawiecki beadánya az Európai Unió alapvető elveit kérdőjelezi meg

A szóvivő elmondta, hogy a bizottság komolyan aggódik az indítvány miatt, mivel az az uniós jog alapvető elveit vitatja, és megkérdőjelezi annak elsőbbségét. Christian Wigand hangsúlyozta: az Európai Unió Bíróságának ítéletei minden uniós tagállami hatóságra és bíróságra nézve kötelező érvényűek. Hozzátette: Lengyelországnak egy hónapja van a válaszadásra, az Európai Bizottságnak, mint az uniós szerződések őrének joga van lépéseket tegyen az ügyben.

Morawiecki március végén az EU Bíróságának egyik döntése kapcsán fordult a varsói alkotmánybírósághoz. A varsói kormány már az előző évben is nyújtott be hasonló alkotmánybírósági indítványt, miután az uniós bíróság tavaly áprilisban elrendelte a lengyel fegyelmi kamara rendelkezéseinek felfüggesztését.

Mateus Morawieczki Europaiunios Jog
Mateusz Morawiecki Lengyel Kormányfő / Fotó: Jaap Arriens / Nurphoto

A lengyel vezetés akkor is arra kérte a taláros testületet, hogy véleményezze vajon az EU bírósága jogosult-e az olyan intézkedések elrendelésére, mint amilyen Lengyelországra vonatkozóan született.

A lengyel alkotmánybíróság szerint ellentmondások esetén nem az uniós jog áll a nemzeti felett

Morawiecki csütörtöki sajtóértekezletén újságírói kérdésre aláhúzta: nem tervezi visszavonni az alkotmánybírósági indítványát. Mint magyarázta, azért fordult a varsói taláros testülethez, hogy „a lengyel jogrendben újból megerősítést nyerjen a legmagasabb rendű jogi aktust jelentő alkotmány elsőbbsége az európai jog felett”.

A miniszterelnök hivatkozott az alkotmánybíróság korábbi, Lengyelország EU-csatlakozásával és a lisszaboni szerződéssel összefüggő döntéseire. A bírák akkor arra jutottak, hogy az egymásnak ellentmondó jogi előírások esetén vagy magukon az előírásokon, vagy pedig az alkotmányon kell változtatni – idézte fel. „És ilyen az EU-tagság logikája” – tette hozzá. Azzal érvelt, hogy az említett ellentmondás elvileg bekövetkezhet, ezért fontos volt élni az alkotmánybírósági rákérdezés jogával. „Abszolút elsőrendűnek” nevezte az ilyen esetekben a lengyel alkotmánybíróság véleményét.

A lengyel alkotmánybíróság döntése vezetett oda, hogy a tiltakozások ellenére Lengyelországban gyakorlatilag ellehetetlenült a terhességmegszakítás. A lengyel kormány homofób hozzáállása miatt az ország súlyos összegeket is vesztett a Norvég Alapból.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.