Lennie Niehaus dzsesszzenész, a Clint Eastwood-filmek zeneszerzője 90 éves korában hunyt el. Lánya otthonában, csütörtök este vesztette életét. 

Kalandos karrier

A több mint 60 éves zenei karriernek örvendő, 90 éves Lennie Niehaus dzsesszzenész csütörtökön vesztette életét lánya redlands-i otthonában, írja a Variety. Számos Clint Eastwood-film zeneszerzője volt.

Lennie Niehaus
Lennie Niehaus 90 Éves Korában Hunyt El / Fotó: William Claxton

Lennie Niehaus és Eastwood 1963-ban találkoztak először, majd a koreai háborúban is együtt szolgáltak, ami véget vetett Niehaus korábbi szaxofon-játékának. A hadseregben való szolgálat után Stan Kenton zenekarához csatlakozott, de hat önálló albumot is maga mögött hagyott. Az 1980-as években kezdett el Eastwooddal együtt dolgozni, ennek eredményeképp több filmjében is hallhatók Lennie Niehaus dallamai. Több mint 20 film során dolgoztak együtt, többek között a Millió dolláros bébi, a Tökéletes világ és a A szív hídjai is közös együttműködésük gyümölcse. Clint Eastwood egyébként május 31-én ünnepelte 90. születésnapját, a róla szóló portréről ebben a cikkben írtunk.

Zene az ereiben

Lennie Niehaus 1929-ben született St. Louis-ban egy orosz vonós-zenész fiaként, aki akkoriban némafilmeket vetítő mozikban játszott. Niehaus először gimnazista korában ismerkedett meg a komponálással, egyetemi évei alatt pedig dzsesszzenészként kereste a kenyérre valóját. Halálára nemcsak a zenevilág, de még élő hozzátartózói is emlékeznek, mint felesége, Patricia, lánya, Susan és unokái, Josh, valamint Emily. 

Elhunyt Bill Withers, a soul műfaj legendás alakja – ContextUs

Bill Withers, a széles körben ismert amerikai soul-énekes március 30-án hunyt el régebb óta tartó szívkomplikációk következtében, írja a The Guardian. Az előadó 81 évesen köszönt el tőlünk és adta fel a harcot betegségével szemben. Bill Withers legismertebb szerzeményei közé tartozik a Grandma’s Hands, a Lean on Me, a Happy Day vagy az Ain’t No Sunshine.

Az utóbbi időben számos tehetséges alkotótól és zenésztől kellett örökre elbúcsúznunk, mint a legtöbb lemezt eladó, guineai énekes Mory Kanté vagy Susan Rothenberg festőművész, aki 75 éves korában vesztette életét. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.