Falfestéssel, újrahasznosított ékszerekkel, szamba órákkal és számtalan más közösségi programmal várja a One love – Afro-Latin-Reggae Falu a lelkes Szitizeneket a Sziget Fesztiválon. Két koncert között érdemes ellátogatni ide és megismerkedni Magyarország egyetlen raszta ruhamárkájával, a Livity Warriorrel. A brand alapítója Fari Shanti. Ti is megismerkedhettek a Livity Warrior egyedi, kézzel készített termékeivel és a márka által képviselt értékeivel.

A Sziget szíve

A Sziget minden évben elhozza a  legmenőbb fellépőket, akik különböző stílusban, más-más műfajnak hódolva ragadják meg a mikrofont. Néha azonban érdemes pár pillantást vetni a színpad mellett zajló programokra is. A Nagyszínpad közelében, a Határok nélküli sátraknál kapott helyet többek között a One love – Afro-Latin-Reggae Falu is, ahol az afrikai kultúra szerelmesei és a Bob Marley-rajongók találhatnak új otthonra. Ez a hely mondható a Sziget szívének is, hiszen az itt rendezett programok főleg a szabadság, az egyenlőség és a feltétel nélküli szeretet témájára fonódnak fel. Ezen értékek hangsúlyozására nem csak a Falu, de maga a Sziget is nagy hangsúlyt fektet.

Livity Warrior, Fari Shanti, Raszta Ruhamárka, Sziget 2019
Bushman És Fari Shanti / Fotó: Fari Shanti

Természetesen nincs Afro-Latin-Reggae Falu raszta-mozgalom nélkül! A Falu egyik legegyedibb és szívmelengetőbb programja Farkas-Kontra Máté, művésznevén Fari Shanti által valósulhatott meg. Ő Magyarország egyetlen raszta ruhamárkájának, a Livity Warriornak alapítója. Fari Shanti rajz-vizuális kommunikáció, valamint vizuális- és környezetkultúra tanár. Ezen kívül foglalkozik weboldal szerkesztéssel és újságírással, de nagy szerelmese a fotózásnak is.

Ziggy Marley: “Forradalmi változásokat a most felnövő generáció fogja meghozni”

Ziggy Marley szerint a felnövő új generáció megváltoztatja a világot. Fel kell lázadni a hazugságok ellen, meg kell mutatni az igazi értékeket – mondta a jamaicai zenész, a néhai reggae király, Bob Marley legidősebb fia, aki jövő kedden ad koncertet a Budapest Parkban. bob marley, ziggy marley koncert

Számtalan fesztivál, köztük a Bánkitó és a németországi Summerjam koncertjeinek pillanatait örökíti meg fényképein. Ha két kiállítása közt akad ideje, grafikusként is tevékenykedik. Egy szó, mint száz, Fari Shanti rajong mindenért, aminek köze van a raszta és afrikai kultúrához, illetve a képzőművészethez.

Hívők és aktivisták

Fari Shanti maga is a raszta mozgalom híve.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Nem én találtam meg a raszta vonalat, hanem a műfaj talált meg engem   [/perfectpullquote]

– mondja. Fari Shanti évekkel ezelőtt fedezte fel a reggae zene és az afrikai kultúra szépségeit, amiről azelőtt keveset tudott. A mozgalom által képviselt értékek jól összeegyeztethetők voltak Shanti személyiségével, így az ő napjait is az életszeretet, az emberek segítése és a szociális problémákra való figyelemfelhívás határozza meg. Később a rasztafariánus stílus határozta meg induló ruhamárkáját is.

Shanti2
Ivah Sound Shanti-Pólóval / Fotó: Fari Shanti

Kevesen tudják, de a rasztafariánus elsősorban vallási mozgalom. A Jamaicából eredeztethető irányzat a harmincas években kapott lángra, miután Etiópiában I. Hailé Szelasszié császár került hatalomra. A vallás végül a migráció és reggae zene atyja, Bob Marley által terjedt szét a világ más országaiba is: így lett a vallási mozgalomból stílus.

A rasztafariánus azonban nem csak hit vagy stílus, hiszen követői nagyon komolyan részt vesznek a globális problémák hangsúlyozásában is. Küzdenek az elnyomás és a társadalmi megkülönböztetés ellen, továbbá fontosnak tartják a környezettudatos életmód népszerűsítését is, ami nem csak a Földünk, de a saját jövőnket is szolgálja. 

Messze egy pénzorientált világtól?

A Livity Warrior 2013-ban alakult azzal a céllal, hogy a fentebb említettek mellett a hazai rasztafari barátoknak is elérhetővé váljanak az igényes ruhadarabok. Fari Shanti szerint sok gagyi, de drága cuccot lehet beszerezni az internetről, itthon mégsincs lehetősége a rasztáknak arra, hogy öltözékükkel is kifejezzék a raszta-vonalat.

Ugyan Fari Shantinak vannak segítői, akik a grafikai munkákban vesznek részt, de legtöbbször egyedül álmodja meg és készíti el a ruhadarabokat.

Célja a lehető legtávolabb maradni a pénzorientált világtól, és minél egyedibb, személyes darabokat gyártani, így mindent kézzel készít. A menő cuccok megtervezésében pedig inspirációt nyújt a reggae és a dub zene. Fari Shanti a dalok szövegeiből inspirálódik, és habár énekelni vagy hangszeren játszani nem tud, mindenképpen szeretné visszaadni másoknak azt, amit egy-egy zene hatására átél.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nagy szívfájdalmam, hogy nem tudok zenélni, pedig valamit mégis illene visszaadnom abból, amit kapok. A dalok ritmusa és szövege hatással van rám, ezeket próbálom formákba ölteni az alkotásaimon, köztük a ruhadarabjaimon keresztül[/perfectpullquote]

– mondja.

2013 októberében nyitotta meg kapuit a MÜSZI-ben a Livity Warrior Shop, ahol többek között pólók, zubbonyok, sapkák és kiegészítők is kaphatók voltak. Ugyan a MÜSZI már bezárta kapuit, kétségtelen, hogy a műfaj hívei számára biztos zarándokhely volt annak legfelső emelete.

Shanti3
Freddie Mcgregor És Bredda / Fotó: Fari Shanti

A Livity Warrior darabjai azonban tovább élnek, számos reggae sztár büszkélkedhet Fari Shanti termékeivel, többek között Micah Shemaih klipjében is feltűnik egy Shanti-darab. És habár Livity Warrior-üzlet nincsen, Fari Shanti programokon, fesztiválokon és koncerteken próbálja népszerűsíteni darabjait.

Kis lépésekkel a Földért

A Livity Warrior egy ideje a külföldön való terjeszkedéssel próbálkozik. Fari Shanti elárulta, a magyar rasztákhoz már eljutott a ruhamárka híre.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Aki ma Magyarországon rasztának vallja magát, már magáénak tudhat egy Shanti-pólót   [/perfectpullquote]

– mondja.

A külföldi terjeszkedés mellett azonban Fari Shanti nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a korábban aktívan működő ruhamárka értékeit aktivitásokon keresztül tovább tudja adni az embereknek. Így a tavalyi sikerek után a Livity Warrior idén újra elhozza a Szigetre a fesztiválozók számára a raszták által már ismert különleges hangulatot. A szervezők és Fari Shanti is fontosnak tartják hangsúlyozni a vizuális és afrikai kultúra jelentőségét.

Shanti4
Fari Shanti És Indica Dubs / Fotó: Fari Shanti

A Sziget Fesztivál ideje alatt ti is részt vehettek egy közös falfestésben minden délután 15.00-18.00 között. A programnak fontos üzenete is van, hiszen Fari Shanti ezzel hívja fel a fesztiválozók figyelmét arra, milyen fontos a cselekvőképesség és a környezettudatos életmód.

Rajztanárként is igyekszik ösztönözni diákjait a szeméttermelés redukálására.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Próbálom megértetni a tanítványaimmal is, hogy mennyi lehetőség rejlik mindenben, amit eldobnak. Mondhatjuk úgy is, hogy minden szemétnek és tárgynak van egy története, amit ők tovább színezhetnek, és alkothatnak belőle valami újat. Ezzel egy dolog történetét szővik tovább   [/perfectpullquote]

– meséli. A One Love Falu azonban számos más programmal is várja a látogatókat. A falfestésen kívül csoportos szamba táncórákon is részt lehet venni, illetve lesz lehetőség ékszerkészítésre is szelektív hulladékból. Így egy pillanatra minden látogató a Livity Warrior ruhamárka dizájnerévé válhat. 

Válj alkotóvá!

Ha te is szívesen elmerülnél a rasztafariánus mozgalom és vallás mélységeiben vagy egyszerűen csak elmélyednél az afrikai kultúra szépségeiben, ne feledd meglátogatni a One Love – Afro-Latin-Reggae Falut. A Sziget Fesztivál ideje alatt (augusztus 7-13.) minden nap 15.00-tól te is részt vehetsz a Fari Shanti által szervezett programok valamelyikén. A részvétel nem igényel előzetes bejelentkezést. Minden szükséges eszközt biztosítanak a helyszínen. Legyen szó közös táncolásról, színezésről vagy falfestésről, egészen biztosan megtalálod a kedvedre való elfoglaltságot, ami által te is igazi raszta-alkotóvá válhatsz!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.