Karácsony Gergellyel, Budapest főpolgármesterével készített a HVG interjút, amelyben többek között szó esik a Lokál című kormányközeli napilap szerződéséről is.

Karácsony Gergely budapesti főpolgármesterrel készített interjút a HVG. A számos fővárosi téma mellett egyik sarkalatos pont a Lokál volt, amely a kormánymédia egyik fontos eleme.

Karácsony Gergely arra a kérdésre, hogy mikor mondják föl a Lokállal kötött szerződést, elmondta, hogy ez már meg is történt: „már ketyeg a 180 napos felmondási idő.”

Lokál Napilap Fővárosi Szerződés Felbontása
Lokál Napilap A Fővárosi Aluljárókban

A főpolgármester ezután ironikusan hozzátette, hogy ha a lap valamiért nem akarná, hogy előbb felbontsák a vele kötött szerződést, akkor „lehet, élünk a jogunkkal, és jó kis cikkeket írunk a lapba. Rendkívül szórakoztató tartalmak lesznek.”

Az újságíró ezután visszakérdezett, hogy Karácsony milyen tartalmakra gondol: netán beleírnák az újságba, hogy hazudik a lap? Erre Karácsony egy „naná”-val felelt.

A HVG ezután rákérdezett arra is, hogy „csak az aluljárókból tiltják-e ki a Lokált, vagy a közterületekről is”.

A Ripost és az Origo főszerkesztőjét behívták büntetőügyi kihallgatásra

A Momentum Mozgalom és Donáth Anna európai uniós képviselő, a párt elnökségi tagja a Facebookon arról számolt be szombaton, hogy egy bírósági döntés nyomán várhatóan tanúként hallgatják meg Ómolnár Miklóst, a ripost.hu és a Ripost újság főszerkesztőjét, illetve Gábor Lászlót, az Origo főszerkesztőjét abban a büntetőügyben, ami rágalmazás indult a KESMA említett médiatermékei ellen.

Erre Karácsony így felelt:

„Annyi történik, hogy elvesszük a kiváltságaikat, amit politikai alapon kaptak, és ami se korábban, se ezután nem járhat senkinek. A közterületen engedély alapján legnagyobb hülyeséget is osztogathatja bárki, ha van, aki elveszi.”

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.