A múlt héten néhány napra zárva volt a párizsi Louvre a koronavírus-járvány miatt. Azonban a hét elején, szerdán ismét megnyitotta kapuit.

Veszélyt jelentett a dolgozók egészségére a járvány

Szerda délben ismét kinyitott a párizsi Louvre, a világ leglátogatottabb múzeuma, amely az elmúlt napokban azért volt zárva, mert a koronavírus-fertőzéstől félő alkalmazottak úgy döntöttek, hogy élnek azon törvény adta jogukkal, miszerint megtagadhatják a munkát, ha a munkavégzés “súlyos és közvetlen veszélyt jelent az életükre vagy az egészségükre”.

Az újranyitást a múzeum előtt reggel óta várakozó turisták tapssal fogadták.

Az igazgatóság közleménye szerint a dolgozóknak az új típusú koronavírus franciaországi terjedése miatti “jogos félelmei” kapcsán a múzeum vezetősége hangsúlyozza, hogy “legfőbb prioritása az alkalmazottak és a látogatók biztonságának szavatolása”. Ugyanakkor arra is emlékeztettek, hogy “az illetékes hatóságok a jelenlegi helyzetben a múzeumok nyitva tartását ajánlják”.

Louvre Nyitvatartas Koronavirus Jarvany
A Párizsi Louvre, 2020. 02. 28. / Fotó: Stephane De Sakutin / Afp / Getty Images

A közleményben az igazgatóság azt is jelezte, hogy a már eddigi intézkedéseken túli továbbiakat léptettek életbe, de azokat nem részletezte.

Csak bankkártyával lehet fizetni

The New York Times azt írja, hogy szerda napközben egyszer csak minden különösebb bejelentés nélkül megnyitották a múzeum kapuit, és az órák óta reménykedve sorban álló embereket elkezdték beengedni az épületbe.

Mint ahogy azt Andre Sacristin, a Louvre szakszervezetének egyik képviselője elmondta, a múzeum vezetősége, orvosa és a munkavállalók képviselői kedden találkoztak, hogy megoldást találjanak a helyzetre, és megállapítsák, hogy milyen szintű óvintézkedés szükséges ahhoz, hogy az alkalmazottak ne legyenek kitéve fokozott fertőzésveszélynek. Végül erről szerdán sikerült megállapodniuk.

A Dior összefog a Louvre-ral, hogy megmentsék a Tuilériák kertjét

A Tuilériák kertje a párizsiak és a városba látogató turisták szemében egyaránt nagy népszerűségnek örvendő közpark. Az olasz reneszánsz stílusát magán hordozó kertet 1564-ben alakították ki Medici Katalin parancsára. A Tuilériák elnevezés a tetőcserép készítő gyár miatt honosodott meg, aminek a helyére később a Palota épült. A Versailles-i kastély felépülése alatt itt lakott XIV.

Mint Sacristin elmondta, a dolgozók eredetileg azt akarták, hogy felezzék meg a napi látogatók számát, azonban ezt nem fogadta el a múzeum vezetése.

Mint ahogy azt sem engedélyezték, hogy a teremőrök maszkot és kesztyűt viselhessenek, mindössze egy kis üvegnyi kézfertőtlenítőt tarthatnak maguknál.

Azt azonban sikerült elérni, hogy minél kevesebbszer kelljen bármilyen fizikai kontaktusba kerülniük a látogatókkal a múzeum munkatársainak. Ha a látogatók a jegyüket a helyszínen akarják megvásárolni, akkor elsősorban jegyautomaták állnak majd a rendelkezésükre, két pénztár nyitva tart, de készpénz helyett csak bankkártyával lehet fizetni.

Máshogyan fogják felügyelni Leonardo da Vinci Mona Lisáját

A múzeum egyik legnagyobb attrakcióját, Leonardo da Vinci Mona Lisáját is máshogy fogják védeni az elkövetkező időszakban. A világ leghíresebb portréját bemutató teremben hagyományosan hatalmas tömeg verődik össze, az üvegfallal védett festmény előtt vakuk villognak, a kép előtt nagyon lassan és nehezen cirkulál általában a tömeg. Nemrégiben arról is beszámoltunk, hogy 3 napig non-stop látható volt február végén a da Vinci-kiállítás.

Ellopták a Mona Lisa festményt, Jodie Foster lecsapott a témára

Ellopták a Mona Lisa festményt, Jodie Foster lecsapott a témára Egy könyv alapján készül a Mona Lisa-rablást feldolgozó film A Leonardo da Vinci által festett Mona Lisa eltűnése körüli médiacirkuszt és a hajtóvadászat történetét Seymour Reit The Day They Stole The Mona Lisa című könyve dolgozta fel.

A múzeum teremőreinek egyik feladata ebben a teremben éppen az, hogy az emberek között sétálva megakadályozzák, hogy teljesen beduguljon a forgalom.

Azonban most elérték, hogy a koronavírus-veszély miatt ne kelljen a tömegben körbemenniük és figyelmeztetni a látogatókat, hogy haladjanak tovább.

A dolgozókat képviselő szakszervezet egy másik képviselője, Christian Galani azt mondta, hogy véleménye szerint további intézkedések lesznek szükségesek, mert ha a reneszánsz remekművet bemutató teremben több száz ember zsúfolódik össze, akkor nem lehet kizárni, hogy egy esetleges fertőzött továbbadja a vírust. Véleménye szerint szabályozni kell majd a terembe beengedhető látogatók számát.

Franciaországban felütötte a járvány a fejét

A megbetegedések száma a héten gyorsult fel Franciaországban, amely Olaszország és Németország mellett a Covid-19 fertőzés egyik fő gócpontja lett Európában. Az országon belül négy fő gócpontot tartanak nyilván, a fertőzöttek száma meghaladta a kétszázat, négyen meghaltak a betegség szövődményeiben.

A legszürreálisabb ötletek, hogyan védheted magad a koronavírus ellen

A koronavírus napról napra terjed a világban, ezért a WHO globális vészhelyzetet hirdetett. koronavírus ellenszer, koronavírus tünetei

Szombat óta az országban lemondtak minden olyan, zárt térben tartandó rendezvényt – vásárokat, koncerteket, szakmai kiállításokat – amelyeken várhatóan 5 ezer embernél több venne részt, és az iskolák nem szervezhetnek külföldi kirándulásokat. Miután a múzeumokban egy adott pillanatban nincsenek többen ötezernél, jelenleg nem szükséges a zárva tartásuk.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.