Stratégiai megállapodást kötött a Magyar Divat és Design Ügynökség és a Camera Nazionale della Moda Italiana – közölte a Magyar Divat és Design Ügynökség vasárnap az MTI-vel.

Az együttműködés keretében a nemzetközi szinten is első számú divatkamara három éven keresztül stratégiai partnerként támogatja majd a magyar divat fejlődését.

A stratégia együttműködés első állomásaként mentorprogram indul, amelynek keretében a szakmai kritériumrendszer alapján kiválasztott tervezők az olasz kamara képviseletében Budapestre látogató mentorral megkezdik a munkát, felmérik a márkák erősségeit és fejlesztendő területeit. A mentorprogramba kiválasztott márkák: az Abodi, a Je Suis Belle, a Celeni, az Artista, a Dora Zsigmond, a Cukovy, a Tomcsanyi és az Elysian.

Budapest Közép-Európa divatdiktátora – Jön a Central European Fashion Week 2018

A 2019-es tavaszi-nyári kollekciókat bemutató esemény programjaira a magyar tervezők mellett meghívást kaptak a régió dizájnerei, illetve divatszakértők, hírességek és influencerek is – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban. A három nap során Budapestre érkezik például az olasz Vogue újságírója, Alberto Calabrese, a több mint 660 ezer követővel rendelkező influencer, Bryanboy és Sita Abellan híres modell is.

A közös munka közvetlenül a Budapest Central European Fashion Weeket követően kezdődik, divatipari szakértők bevonásával. A program decemberben Milánóban folytatódik, ahol a kiválasztott tervezők üzleti/B2B tárgyalásokon és workshopokon vehetnek részt – idézi a közlemény Stefania Vismarát, a Camera Nazionale della Moda Italiana ügyvezető igazgatóját.

Ss18Campaign
A Cukovy Ss18 Kollekciója / Fotó: A Cukovy Hivatalos Weboldala

Az együttműködés célja, hogy a szakmai támogatásnak köszönhetően ezek a márkák képessé váljanak a nemzetközi piacra lépésre – olvasható a közleményben.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.