Több magyar alkotás, köztük Bogdán Árpád Gettó Balboa című dokumentumfilmje és Szilágyi Zsófia Egy nap című játékfilmje is szerepel a 24. Szarajevói Nemzetközi Filmfesztivál programjában.

Genezis című játékfilmjével tavaly a Berlinalén bemutatkozó Bogdán Árpád első egész estés dokumentumfilmje, a Gettó Balboa az iamnewhere és a SpeakEasy Project koprodukciójában készült Ponczók Attila és Csányi Dávid eredeti ötlete alapján.

A 90 perces dokumentumfilm egy józsefvárosi gyerekekkel foglalkozó börtönviselt edző és a tehetséges fiatal bokszoló, Zoli kapcsolatát mutatja be.

A dokumentumfilm egy tavalyi fejlesztő workshopon elnyerte az Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál különdíját – olvasható a közleményben.

Kondellamisi.hu E1530952445831
Részlet A Gettó Bilboa Című Filmből / Fotó: Imdb

A Szarajevói Filmfesztivál honlapja szerint Csuja Lászó magyar-katari koprodukcióban készült Kilenc hónap háború és Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmjét is műsorra tűzik. A rövidfilmes versenyprogramba Lang Orsolya Szezon után című alkotását válogatták be. A diákfilmes versenyben pedig Kovács István Ostrom és Kis Hajni Last Call című munkája szerepel. A fesztivál Focus szekciójában Mundruczó Kornél Jupiter holdja és Enyedi Ildikó Oscar-jelölt Testről és lélekről című filmjét nézheti meg a közönség.

Nine Months War Still1 E1530952611896
Részlet A Kilenc Hónap Háború Című Filmből / Fotó: Magyar Média Mecenatúra

A filmes seregszemlét az idén Cannes-ban a legjobb rendező díjával kitüntetett lengyel Pawel Pawlikowski Zimna wojna (Hidegháború) című filmje nyitja meg. Az Oscar-díjas rendező maga mutatja be ötödik filmjét a boszniai fővárosban. A vetítés másnapján közönségtalálkozón válaszol a mű által felvetett kérdésekre.

A 24. szarajevói filmmustra nemzetközi zsűrijének elnöke Aszgar Farhadi iráni forgatókönyvíró-rendező lesz.

A kétszeres Oscar-díjas Farhadi legutóbbi, Everybody Knows (Mindenki tudja) című, spanyolul forgatott filmjét is láthatja a közönség. A Cannes-ban is levetített pszichológiai thrillert az Ibériai-félszigeten forgatta Farhadi.

A szarajevói fesztivált 1995 óta rendezik meg. Az elmúlt csaknem három évtizedben a Balkán egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.