Magyar Péter 54 éves korában hunyt el. Magyar hosszan tartó betegség után hunyt el tegnap délután.

Pályafutását az Invázió nevű punkzenekarban kezdte, 1982-ben lett az Európa Kiadó tagja, amelynek második (első igazán fontos) zenei anyagán, a Love ’82-n már ő dobolt, ahogy egyébként ő zenélt az Európa Kiadó első három hivatalos sorlemezén is (Popzene, Szavazz rám, Itt kísértünk – Love ’92).

Pályafutása során több más zenekarban is játszott/vendégeskedett: többek közt Sziámi, Sex-E-PIL, Trabant, Balaton, Orkesztra Luna, Trance Balance.

Magyar Peter Int 2016 06 Europa Kiado
Magyar Péter Az Európa Kiadó Színeiben / Fotó: Passzió

2016-ban saját lemeze is megjelent Csörömpölést vállalok címmel.

Volt, hogy énekelt és nem dobolt:

No Title

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

Két évvel ezelőtt még interjút is adott a Passzio.hu-nak. A beszélgetés végét úgy zárja, hogy:

Az ő hiánya elég komolyan jelentkezett. A szívem csücske ő. Az egyik. Nekem nagyon hiányzott. És a mai napig is hiányzik

– mondta Dönciről (Dénes József – a szerk.) Magyar Péter. Most már Péter is hiányzik nekünk, aki a magyar underground üde színfoltja volt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.