Tag:Margaret Atwood

Margaret Atwood, A testamentumok szerzője veheti át a Dayton Irodalmi Békedíj életműdíját

A szolgálólányon kívül több műve is megjelent korábban magyarul, érdemes tőle mást is elolvasni.

Folytatódik a szólásszabadsággal és az elnémítás kultúrájával kapcsolatos vita a szerzők közt

A neves szerzők és gondolkodók nézőpontját is illene figyelembe venni. 

Az elnémítás kultúrája ellen szólalt fel J. K. Rowling, Margaret Atwood és Salman Rushdie is

Mintegy 150 író, tudós és aktivista írta alá azt a nyílt levelet, amelyben a véleménynyilvánítás szabadsága mellett tettek hitet, és elítélték a viták korlátozását.

A királynő kitüntette Margaret Atwood, az A szolgálólány meséje szerzőjét

A kanadai írónő hivatalos ceremónia közepette találkozott a brit királynővel, II. Erzsébettel.

Azonnal siker lett A szolgálólány meséjének folytatása, Margaret Atwood új regénye

A disztópikus Gilead történetének folytatása több mint 100 ezer embert vonzott be az első héten az Egyesült Királyságban.

A szolgálólány meséje írója ismét elhozhatja a Man Booker-díjat

A vak bérgyilkos 2000-ben el is nyerte a rangos elismerést.

Talán van remény Gilead számára: itt A szolgálólány meséje legújabb előzetese

A szolgálólány meséje harmadik évadja meglelő fordulatokat tartogat, legalábbis az előzetesből ez derül ki.

Folytatása érkezik Margaret Atwood, A szolgálólány meséje regényének

A disztópikus regény folytatását 2019 szeptemberében láthatjuk a könyvespolcokon.

A szolgálólány meséje ihlette szexi jelmezt el kellett távolítani a weblapról

Egy online fehérnemű-és jelmezbolt úgy gondolta, jó marketingfogás lesz, ha "bátor piros szolgálólány jelmezt" dob piacra, közvetlen utalásként a Margaret Atwood kegyetlen utópiáról szóló könyvéből készült tévésorozatra. Nem jött be.

Durva fiaskó: Nem sikerült eladni a bort a szolgálólány meséjével

Úgy tűnik, a bombasztikusnak vélt marketing fogás nem jött be a Lot18 nevű borszakértéssel, marketinggel- és kereskedéssel foglalkozó amerikai cégnek. Egy nappal a piacra dobásuk után rögtön le is vette a polcokról A szolgálólány meséje ihlette palackokat.

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

most pörög

Ellen DeGeneres videóban kért bocsánatot a mérgező munkahelyi légkörért

A filmstúdió belső vizsgálatának első eredményei szerint beigazolódni látszanak az alkalmazottak vádjai.

Meghalt Michael Lonsdale, James Bond: Holdkelte főgonosza

Michael Lonsdale 1956 és 2016 között hat évtizeden át hozta a mozifilmekben a karakteres mellékszereplőket.

Még soha nem volt együtt ennyi értékes Rembrandt-festmény

A koronavírus-járvány miatt már többször elhalasztották.

25 milliárd forintot érő Botticelli-portét értékesít a Sotheby’s aukciósház

A szakértőknek még ki kell derítenie, tényleg Lorenzo de' Medici testvérét, Giovannit ábrázolja-e a festmény.

A Time to Stir, a 15 órás dokumentumfilm új megvilágításba helyezi az 1968-as Columbia Egyetemen történt diáklázadást

A brit-amerikai rendező alapos munkájában a fekete és a zsidó diákok szempontjából is vizsgálta az eseményeket.