Vasárnap este átadták a spekulatív fikció (science fiction + fantasy) három legnagyobb presztízsű nemzetközi elismerése közül az idei utolsót, a Hugo-díjat is. Az átadó a Dublinban rendezett 77. World Science Fiction Convention keretében történt.

A főkategóriában, a legjobb regényért Mary Robinette Kowal írót ismerték el, akinek díjazott regénye, a The Calculating Stars júliusban a Locus-díjat is megkapta science fiction kategóriában. A regény alternatív történelmet ír: 1952 tavaszán egy meteorit csapódott a Földbe, a bekövetkező klímakatasztrófa az emberiség számára élhetetlenné teheti a bolygót.

Mary Robinette Kowal Hugo Díj 2019
Mary Robinette Kowal, 2012 / Fotó: Syfy

A lehető leghamarabb gyarmatosítani kell az űrt, ebben a küzdelemben Elma York pilóta és matematikus számolóként vesz részt. Elma nem érti, hogy ő vagy más képzett női pilóta miért nem mehet a Holdra. Ennek okán célul tűzi ki, hogy ő lesz az első női űrhajós, akár környezete akarata ellenére is.

A szolgálólány meséje írója ismét elhozhatja a Man Booker-díjat

A szolgálólány meséjét 1985-ben adták ki, később nagy sikerű, sokszoros Emmy-díjas tévéfilmsorozat is készült belőle. A regény The Testaments című folytatása szeptember 10-én jelenik meg. Margaret Atwood korábbi regényei közül ötöt jelöltek Booker-díjra, köztük 33 évvel ezelőtt A szolgálólány meséjét is. A vak bérgyilkos 2000-ben el is nyerte a rangos elismerést.

A legjobb kisregény kategóriákban (novella és novellette) Martha Wells szintén Locus-díjas írását, az Artificial Conditiont, valamint Alix E. Harrow-tól az A Witch’s Guide to Escape: A Practical Compendium of Portal Fantasies című szöveget díjazták.

A legjobb képregény díját a Marjorie Liu által írt és Sana Takeda rajzolta Monstress sorozat harmadik, Haven című része kapta.

A sorozat első része tavaly nyáron szintén Hugo-díjat ért az alkotópárosnak, mely magyarul a Fenevad – Ébredés címmel jelent meg a Fumax kiadónál.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.