Meghalt 81 éves korában Charles Webb amerikai regényíró, akinek leghíresebb műve alapján készült a Diploma előtt című film.

Dustin Hoffman alakította a főhőst

Az író június 16-án hunyt el az angliai Eastbourne-ban vérképzőszervi betegségben – közölte barátja, Jack Malvern újságíró, írja a Deadline. A Diploma előtt (The Graduate) című regény 1963-ban jelent meg, négy évvel később Dustin Hoffman főszereplésével adaptálta filmre Mike Nichols.

Meghalt Charles Webb Diploma Elott
Charles Webb Író / Fotó: Andrew Hasson / Getty Images

A könyv és a film Benjamin Braddock történetét meséli el, aki viszonyba keveredik apja üzleti partnerének feleségével. A rendező Oscar-díjat kapott a filmért, amely megismertette a világgal Dustin Hoffmant, Webbnek viszont mindössze 20 ezer dollárt jogdíjjal kellett beérnie.

 

Webb szerint a történet saját tapasztalatain alapul, melyeket diplomaszerzés után Los Angelesbe költözve szerzett, noha a könyv nem tekinthető önéletrajznak.

Nagy adományozó volt

Későbbi művei közül a The Marriage of a Young Stockbroker és a New Cardiff volt jelentősebb, az utóbbi alapján 2003-ban Hope Springs címmel romantikus film készült.

Webbet nem érdekelték az anyagi javak, bevételei nagy részét eladományozta. Partnerével, Eve Rudd-dal két gyerekük született. Éveken át éltek lakókocsiban, a gyerekeket otthon tanították. New Jersey-ben nudista kempingjük volt. Rudd tavaly halt meg.

Az író 2007-ben jelentette meg a Diploma előtt folytatását Home School címmel, állítása szerint ekkor már érdekelte a pénz, emiatt írta meg.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.