Elhunyt múlt hét kedden Helen Reddy Grammy-díjas ausztrál énekesnő, akinek legismertebb dala a női egyenjogúságért folytatott küzdelem himnuszává vált I Am Woman című szám lett a hetvenes években.

Addison-kórban szenvedett

A 78 éves Helen Reddy múlt hét kedden halt meg Los Angelesben – közölte a családja a Facebookon.

Reddy Addison-kórban szenvedett és 2015-ben demenciát is megállapítottak nála. Élete utolsó éveit egy hírességeket gondozó Los Angeles-i otthonban töltötte – írta a BBC.

Meghalt Helen Reddy Enekesno I Am Woman 2 Scaled
Helen Reddy 1977-Ben / Fotó: Afp

A hetvenes években befutott énekesnő I Am Woman című száma 1972-ben jelent meg, és sok millió példányban kelt el világszerte. Reddy a sikerszám révén két egymást követő évben volt a legtöbb lemezt eladó énekesnő a világon.

1973-ban, amikor a legjobb énekesnőnek járó Grammy-díjat megkapta, híres beszédében a mindent lehetővé tévő istennek mondott köszönetet, akit nőként emlegetett.

Helen Reddy – I Am Woman (1971)

I am invincible

Az 1941-ben Melbourne-ben született Reddy szülei színészek voltak, és ő is fellépett előadásokban már gyermekkorától fogva. Miután megnyert egy tehetségkutató versenyt Ausztráliában, a nyereménykét kapott jeggyel New Yorkba utazott a hatvanas években, ahol lemezszerződés szeretett volna kapni. Ez ugyan akkor nem sikerült, de mégis az Egyesült Államokban maradt és később a Capitol Records szerződtette.

Néhány hónapja debütált az életrajzi filmje

Első sikerét az I Don’t Know How to Love Him című számával aratta, majd ezt egy sor további, népszerűvé vált szám, köztük a Crazy Love, a Delta Dawn és az Angie Baby követte.

A nemzetközi elismerést az I Am Woman hozta meg számára, ami generációk számára vált meghatározóvá.

Reddy énekesként turnézott világszerte és gyakran szerepelt hollywoodi szórakoztató tévéműsorokban. 1974-ben csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán. Pályafutása során néhány filmben mellett színpadi musicalekben is láthatta a közönség.

Így harcolnak a palesztin nők az egyenjogúságért – Vélemény

„Majd akkor válunk valódi nemzetté, ha versbe foglalhatjuk a női test szépségét” ( Mahmud Darwish palesztin költő) Az utóbbi hónapokban mind az izraeli, mind a palesztin közvéleményt jelentős mértékben meghatározta a női jogok kérdése. Az ügy mélységesen tragikus apropója egy huszonegy éves betlehemi lány brutális meggyilkolása volt.

Tavaly, szeptember 5-én, a Torontói Filmfesztiválon debütált az életéről szóló film is, amelynek címe szintén I am Woman.

I AM WOMAN Official Trailer [HD] – In Theatres and On Demand September 11, 2020

For the first time on screen, I AM WOMAN tells the inspiring story of singer Helen Reddy, who wrote and sang the song “I Am Woman” that became the anthem for…

A filmben Tilda Cobham-Hervey alakítja Reddyt.

Meghalt Helen Reddy Enekesno I Am Woman
Tilda Cobham-Hervey Az I Am Woman Című Filmben, Amelyben Helen Reddy Énekesnőt Alakítja / Fotó: Lisa Tomasetti / Stan

Az ausztrál mozikban 2020. augusztus 28-án jelent meg.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.