Elhunyt 89 éves korában Spanyolországban Lucia Bose, az olasz neorealizmus ünnepelt filmcsillaga, aki Michelangelo Antonionival és Federico Fellinivel is forgatott.

Koronavírus okozhatta halálát

A színésznő halálhírét a fia, Miguel Bose spanyol énekes jelentette be a Twitteren. Az olasz lapok szerint Bose a spanyol Segovia tartománybeli Brievában hunyt el hétfőn, és halálát tüdőgyulladás okozta – számolt be róla a Deadline kedden. Az olasz Corriere Della Sera lap azt írja viszont, hogy koronavírus okozta halálát.

Meghalt Lucia Bose Koronavirus
Lucia Bose / Fotó: Getty Images

A Milánóból származó Boséra azt követően figyelt fel a világ, hogy 16 évesen, 1947-ben szépségkirálynőnek választották Olaszországban. Filmes pályafutása az olasz neorealista rendezőkkel kezdődött. 1950-ben dolgozott együtt először Antonionival az Egy szerelem története című filmen, majd 1953-ban a Hölgy kaméliák nélkül című drámát is vele forgatta. Szerepelt 1956-ban Luis Bunuel Hajnalodik című filmjében, Fellinivel pedig 1969-ben a Fellini-Satyricont forgatta.

Egy időre abbahagyta a filmezést

1956-ban házasodott össze Luis Miguel Dominguínnal, a híres spanyol torreádorral. Egy időre abbahagyta a filmezést, és családjának, három gyermekének szentelte életét. A hatvanas években azonban visszatért a filmvászonra. Férjétől 1967-ben vált el.

Meghalt koronavírusban Vittorio Gregotti, a 20. század kiemelkedő építésze

A világhírű építészt a milánói San Giuseppe kórházban ápolták, ahol vasárnap reggel hunyt el, írta a Corriere della Sera . 1974-ben alapított tervezőirodájának – Gregotti Associati International – leghíresebb munkái között a lisszaboni Belém Kulturális Központot, a 2007-ben épült aix-en-provence-i új operaházat vagy a milánói Bicocca-negyedet szokták említeni.

Pályafutása során több tucatnyi filmben játszott, utolsó filmjét, a One More Time című drámát 2013-ban mutatták be.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.