Életének 94. évében meghalt Orosz Lujza színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja – adta hírül honlapján vasárnap a színház.

1992-től az intézmény örökös tagja

Orosz Lujza 1926. december 19-én született a szilágysági Krasznahorváton. 1950-ben végzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán. 1948-tól az 1977-ben történt nyugdíjba vonulásáig a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja volt, de a kilencvenes években is játszott még szerepeket a kolozsvári színházban. 1992-ben lett az intézmény örökös tagja.

Meghalt Orosz Lujza Szinesz
Orosz Lujza Színésznő / Fotó: Rohonyi D. Iván

Játékát rendkívüli szuggesztivitás és közvetlenség jellemezte. Számos felejthetetlen alakítás fűződik nevéhez: volt Gertrudis a Bánk bánban, az Éj királynője a Csongor és Tündében, Hekabé a Trójai nőkben, Tarnóczyné az Özvegy és leányában, Olga a Három nővérben, a Családanya a Buszmegállóban és Spiró György Csirkefejének csodálatos Öregasszonya.

Saját halottjának tekinti a Kolozsvári Állami Magyar Színház

Színházi szerepei mellett megannyi filmszerepet is játszott, és a Kolozsvári Rádió munkatársaként is dolgozott, ugyanakkor beszédtechnikát tanított a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán, majd a Gheorghe Dima Zeneakadémián.

Orosz Lujza 90 éves

December 3-án ünnepli 90-dik születésnapját az erdélyi színjátszás egyik legmeghatározóbb személyisége, Orosz Lujza. Hanák Gábor 1997 és 2005 között sokalkal…

Orosz Lujza kimagasló színészi munkáját több díjjal is jutalmazták: 1992-ben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület neki ítélte oda a Poór Lili-díjat, 1994-ben életműdíjat kapott a Kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján, szintén 1994-ben kapta meg az Erzsébet-díjat, legutóbb, 2016-ban a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) tüntette ki életműdíjjal.

Meghalt Csurka László Jászai Mari-díjas színművész-rendező

A színművész halálhírét fia, Csurka Gergely közölte szerdán Facebook-oldalán. Csurka László 1936. január 21-én született Budapesten. Édesapja Csurka Péter (1894-1964) író, édesanyja Bodnár Erzsébet, bátyja az író-politikus Csurka István (1934-2012) – olvasható a művészről a Nemzeti Színház honlapján. Öccsét nemrég emelték meg a DIA digitális könyvtár posztumusz tagjai közé.

Orosz Lujzát a Kolozsvári Állami Magyar Színház saját halottjának tekinti – közölte a társulat.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.