Életének 84. évében meghalt Tóth-Máthé Miklós, József Attila-díjas író, színművész.

Vasárnap meghalt Tóth-Máté Miklós, írja az Origo az MTI-re hivatkozva. A József Attila-díjas író és színművész 83 éves volt. Tóth-Máthé 1936. július 7-én született Tiszalúcon. Az elemi iskola négy osztályának elvégzése után a Sárospataki Református Gimnáziumban 1946-ban kezdte meg középiskolai tanulmányait az angol internátus növendékeként. Erről az időszakról évtizedekkel később megírta Pecúrok című regényét, amely kötelező, vagy ajánlott olvasmány a református általános iskolákban.

Sárospatak után a debreceni református gimnáziumban tanult tovább, középiskolai tanulmányait végül a miskolci Kilián Gimnázium esti tagozatán fejezte be. Közbena Betonútépítő Vállalatnál figuránsként dolgozott,mellette pedig a miskolci Déryné Színház színészképző stúdiójába is járt.

Meghalt Tóth Máthé Miklós Író
Tóth-Máthé Miklós Író A Rögöcsei Csoda Című Színdarabjának Próbáján A Debreceni Csokonai Színház Víg Kamaraszínházában, 2013-Ban / Fotó: Mti / Czeglédi Zsolt

Tóth-Máthé Miklós író A rögöcsei csoda című színdarabjának próbáján a debreceni Csokonai Színház Víg Kamaraszínházában 2013-ban. Tóth-Máthé részt vett az 1956-os forradalom eseményeiben. Saját versét olvasta fel a miskolci Petőfi-szobornál. 1957-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész tanszakára, ahol 1961-ben diplomázott. Kilenc évig vidéki és fővárosi színházakban játszott, és feltűnt filmekben is. Édesanyja vezetéknevét is felvéve Tóth-Máthé Miklósként kezdte meg írói munkásságát. Novelláit országszerte közölték a korabeli lapok.

Ők tízen kapták a Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában

Az idei díjazottak között van Balogh Máté zeneszerző, Demény Balázs zongoraművész, Dolfin Benedek csellista, Horváth Benedek zongoraművész, Könyves-Tóth Mihály trombitaművész, Kovács Gergely zongoraművész, Pataki Bence operaénekes, Rafael Márió dzsesszzongorista, valamint Rajna Martin karmester és Tomasz Máté Milán csellóművész. A 11.

Első kötete, A csokornyakkendős 1980-ban jelent meg, amit több mint 30 könyv követett.Munkásságát a humoros, szatirikus novellák, a történelmi regények és a drámák egyaránt jellemezték. Előadóművészként Ady Endre és Csokonai Vitéz Mihály költeményeiből összeállított verslemezeket is megjelentetett. A reformáció nagyjainak, a többi között Méliusz Juhász Péternek, Károli Gáspárnak, Szenczi Molnár Albertnek az alakját több művében is megörökítette. Utolsó megjelent regénye, a Számadással Istennek tartozom, Kálvin Jánosról szól. Színpadi művei, regényei közül többről televíziós felvétel, tévéfilm készült. Tóth-Máthé Miklóst 1999-ben szülőfaluja, Tiszalúc díszpolgárává választották. A többi között megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét és a József Attila-díjat is.

Eddig soha nem látott képsorok kerültek elő Ady Endre temetéséről

Nem véletlen, hogy éppen ma, január 29-én tette közzé a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum ezt a felvételt. Ennek oka, hogy pontosan 100 éve temették el Ady Endrét, búcsúzó nemzeti szertartás során. A most beazonosított filmanyag nem csak hosszabb, mint az eddig ismert képsorok, hanem minőségben is hatalmas előrelépést jelent a korábbiakhoz képest.

A család közleménye szerint életének utolsó pillanatáig dolgozott, Az Ady-arcú színész címmel írta énregényét. Művében életének azokat a történeteit gyűjtötte össze, amelyek a költővel való hasonlatosságához kapcsolódtak. Tóth-Máthé Miklóst Tiszalúcon temetik el.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.