Michel Houellebecq francia írót az Osztrák Állami Díj az Európai Irodalomért elnevezésű elismeréssel tüntették ki pénteken Salzburgban.

Alexander Schallenberg kulturális miniszter a Mozarteum Egyetemen adta át az Michel Houellebecq számára az elismerést. A méltatást Daniela Strigl irodalomkritikus tartotta.

A díjról döntő zsűri indoklása szerint Houellebecq az egyik legdacosabb életmű megalkotójaként az európai kortárs irodalom egyik legbefolyásosabb hangja.

Michel Houellebecq Könyvek
Michel Houellebecq Francia Író / Fotó: Getty Images

Michel Houellebecq köszönőbeszédében elmondta, meglepőnek tartja, hogy írók díjakat kapnak, mintha az emberiség jótevői volnának, holott többnyire egyáltalán nem azok, és nem is állítják ezt magukról.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nemritkán nemcsak önmagukat, hanem az egész társadalmat megvetik, és sokan úgy vélik, jó dolog lenne az emberiség eltűnése[/perfectpullquote]

– mondta. Az Osztrák Állami Díj az Európai Irodalomért elismerést 1965 óta adják át egy európai szerző nemzetközi figyelmet keltő irodalmi munkásságáért.

Korunk egyik legnagyobb írójának új regénye érkezik

A komor társadalomképéről híres Houellebecq abból az alkalomból nyilatkozott csütörtökön az Europe 1 francia rádiónak, hogy életműdíjat vehetett át. Az író 2015 óta nem publikált, életét a költészetnek és a fotózásnak szentelte. 2015-ben az ő könyvei keltek el a legnagyobb számban Franciaországban. Legutóbbi regénye, a 2015.

Schallenberg azt mondta, a díj célja nemcsak az, hogy elismerje a jelentős irodalmi művek alkotóit, hanem elsősorban az, hogy hozzájáruljon a kulturális egyetértéshez és a kulturális párbeszédhez Európában.

Az osztrák állami irodalmi díjat az utóbbi években megkapta Patrick Modiano (2012), John Banville (2013), Ljudmilla Ulickaja (2014), Mircea Cartarescu (2015), Andrzej Stasiuk (2016), Karl Ove Knausgard (2017) és Zadie Smith (2018).

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.