Erőfeszítés = eredmény. Vagy kell még valami más is, hogy akár a Fehér Házig jussunk? Ez az a jól működő képlet, amely Michelle Obama életét végigkíséri. És úgy tűnik, meg is hozta a várt eredményt. Vagy mégsem? Hiszen lehet-e ez eredmény olyasvalakinek, aki utálja a politikát? Eredmény ez egyáltalán annak, aki szerint nem az a lényeg, hogy végül mit érünk el?

Megjelent. De miért is?

A múlt évben, 2018-ban jelent meg Michelle Obama Így lettem című önéletrajzi könyve. Elmondása szerint az, hogy a könyv elkészült, sok segítő kéznek köszönhető. Többek között édesanyjának, testvérének és férjének, akik az időt nem sajnálva együttműködtek a kötetet szerkesztő stábbal. De még mielőtt elmerülnénk az önéletrajzi mű belsejében, tekintsük meg kívülről.

K Epa20181113182 E1542273520227
Michelle Obama: Így Lettem / Fotó: Mti / Epa / Michael Reynolds

Ahogy a kezünkbe vesszük a kemény borítású kötetet, rögtön szembe tűnhet, hogy nem egy rövid utazásra hív minket, hiszen 417 oldal vár ránk. A borítón pedig egy teljesen hétköznapi, természetes és mosolygós hölgyet látunk: ő Michelle Obama, az USA első afroamerikai first lady-je. A szerző mindössze saját életének tapasztalatait szeretné megosztani az olvasókkal, és hiszi, hogy ezzel segítségükre lehet.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Reményeim szerint az, hogy elmesélem a történetemet, mások történetei előtt nyitja meg az utat, mások hangját is hallhatóbbá teszi… (420. o.)   [/perfectpullquote]

De vajon a szavak vagy egyetlen egy példa a millióból nyújthat-e valódi segítséget azoknak, akiknek útját nem egyengetik életük során? A kérdésre a választ a könyv minden egyes szava meg fogja adni. Érdemes lesz odafigyelni!

Egy hiteles story

Úgy tűnik, olvashatunk még valós történeteket, ami meglepő, főleg ha a mai világban körülnézünk. Az Így lettem hangvétele az első szótól az utolsóig őszinte tud maradni. Michelle Obama részletesen és nyíltan beszél arról is, hogy édesapja temetése után édesanyával és testvérével, Craiggel otthonukban, a konyhaasztalnál gubbasztottak és bőgtek.

K Epa20160514009
Mrs. És Mr. Obama / Fotó: Mti / Epa / Jim Lo Scalzo

Ám az élet boldog pillanatairól is hasonlóan számol be. Ilyen például, mikor meghallja azt a bizonyos lüktető, fátyolos szívdobogást az ultrahang-vizsgálaton. De kitér a megfelelő hangnemben arra is, milyen volt ugyanaznap egy képen mosolyogni politikai vezetőkkel, akik nemsokkal korábban még nagy lelkesedéssel becsmérelték a férjét, munkája miatt.

Mit kapunk másoktól és abból mit adunk tovább?

Michelle Obama gyerekkorától indul a történetmesélés, majd pedig lineárisan haladunk előre az időben. A cselekményvezetés olykor-olykor visszaugrik a múltba, de minden esetben tartva egy kapcsolódási pontot, ezáltal nem zavarva össze az olvasót. Így válik dinamikussá és könnyen olvashatóvá a sok igen meglepő fordulatot tartalmazó történet.

BECOMING – @michelleobama

See Instagram ‘BECOMING’ highlights from Michelle Obama (@michelleobama)

Folyamatosan fenntartja figyelmünket részletes karakterábrázolásokkal. Ezek leginkább a Michelle Obama életében szerepet kapó társak jelleméről, nem pedig külsejükről árulkodnak. Elvekről, amelyek szerint élték mindennapjaikat. És arról, hogy mindezek az ő életébe hogyan épültek be és mily módon élnek tovább.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Optimizmus uralkodott kis lakásunkban a Euclid Avenue-n. Ezt láttam apámon, ahogyan mozgott, mintha semmi baja nem lenne, mintha az életét fenyegető betegség egyszerűen nem is létezne   [/perfectpullquote]

– írja Michelle Obama. Majd így folytatja: “Később is az optimizmus segített felülkerekedni a kétségeimen és legyőzni a sebezhetőségemet, hogy elhiggyem, ha belegyezem, hogy a családom ilyen extrém közéleti szerepet vállaljon, akkor azt sértetlenül átvészelhetjük, és még boldogok is leszünk.” (420. o.)

Mindent megmutat

A történetben mindenről részletes leírást kapunk. Onnantól kezdve, hogy milyen hangulat uralkodott azokban az időkben, mikor a kevert lakosságú környékről idővel eltűntek a fehérek. Megtudjuk azt is, milyen érzés volt, mikor neki szegezték a kérdést: „Miért beszélsz úgy, mint egy fehér lány?”

Michelle Obama természetes hajával inspirálja a lányokat, akik „úgy néznek ki, mint ő”

A volt first lady az afro-amerikai nőkre fókuszáló ESSENCE magazin címlap jára került. Úgy döntött, a borítón szabadjára engedi természetes fürtjeit. A DesignTaxi beszámolója szerint arra akarta emlékeztetni az embereket, senkit sem definiálja, ha a megszokott normákon kívül él. Az animációban Childish Gambinot, azaz Donald Glovert láthatjuk sétálgatni a környéken, ami tele van nagyobbnál nagyobb nevekkel a hiphop világából.

A kötet egészen addig visz minket, amikor próbált vígaszt nyújtani a katonák szeretteinek: nem tett mást, mint  könnyek között imádkozott velük.

Michelle Obama az Így lettemben azt is megmutatja, mennyire más a férfi, aki fenekestül felforgatta az életét, amióta megismerte.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Barack egész egyszerűen másmilyen volt. Kézben tartotta a saját élete mindennapos feladatait, ám ugyanakkor –  különösen éjszaka – a gondolatai mintha sokkal tágabb térben száguldoztak volna. Pénze nagy részét könyvekre költötte, amelyek számára szent tárgyak voltak, táplálék az elméje számára. (123. o.)   [/perfectpullquote]

Ahelyett pedig, hogy rögtön kézhez kapnánk mindezek dokumentációját, a képeket a könyv végéhez közeledve találjuk meg egy helyen. Így lehetőségünk nyílik arra, – persze ha elég kitartóak vagyunk, és nem lapozunk hátra –, hogy használjuk saját képzelőerőnket.

Mikor van vége ennek az utazásnak ?

Michelle Obama számára alapélmény volt, hogy „nem elég jó.” A kötetet olvasva tanúi lehetünk,  hogy ez az erősen negatív és többször elhangzó kijelentés hogyan kérdőjeleződik meg bizonyos események és találkozások hatására. Végül pedig azt is látjuk, hogyan válik egy magabiztos és pozitív felkiáltássá: „Igen, elég jó vagyok!”

Stfelix Michelle Obama
Michelle Obama Dedikál / Fotó: Scott Olson / Getty

A könyv három jól behatárolható fejezetre és ez által korszakokra tagolódik. Mindezt úgy, hogy közben nem törik meg a fejlődés íve, ami a kötet záró részében még közel sem ért véget. Maga a „főszereplő” is többször hangsúlyozza: „valamivé válni –  számomra ez nem a valahová elérkezésről vagy egy meghatározott cél eléréséről szól. Inkább mozgásnak hiszem, a fejlődés eszközének. Lehetőség arra, hogy folyamatosan a jobbik énünkhöz érjünk el.” (418. o.)

Jó könyv – rossz cím?

A magyar nyelvű fordítást Weisz Böbe és dr. Andó Éva készítette. Nem lehet okunk panaszra. Jól és gördülékenyen követik egymást a szavak az első oldaltól az utolsóig. Mindez érdekes és egy kicsit ellentmondásosnak hathat ugyan, ha a címet is megvizsgáljuk: Így lettem.

Oscar-díjas színésznő alakítja Michelle Obamát a First Ladies-sorozatban

A színésznő már alá is írta a szerződést a Showtime stúdióval, így biztosan Ő fogja megszemélyesíteni Barack Obama feleségét az új sorozatban. A televíziós drámasorozat megírásában Aaron Cooley regényíró is részt vesz, aki executive producerként is szerepel majd a stáblistán. A sorozat első szezonja olyan elnökfeleségek személyes és politikai életébe enged bepillantást mint Eleanor Roosevelt, Betty Ford vagy Michelle Obama.

A múlt idő azt sugallja, vége. Feladatát, hogy tömör és lényegre törő legyen, elvégzi. De elfelejtkezik a legfontosabbról és fordított viszonyba kerül a könyv legfőbb mondanivalójával. Szemben az eredetivel, amely teret hagy és nem zár le: Becoming. Mert amiről szól, valójában egy folyamat, aminek még nincs vége.

Összeségében elmondható, hogy egy közel hibátlanul megszerkesztett írást olvashatunk. Mikor pedig a kezünkbe vesszük, a történelem egy darabját tartjuk a kezünkben.

Amerikáét, aki megkapta, amit megérdemelt. Vagy önmaga útjában állt? Végső soron pedig ezt a történetet megírták vagy csupán leírták? Döntsétek el ti!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.