Letartóztatták Mickey Madden basszusgitárost, a Maroon 5 tagját. A vád ellene családon belüli erőszak.

Szabadon engedték

A Los Angeles-i rendőrség letartóztatta a Maroon 5-ban basszusgitározó Mickey Maddent, írja a People magazin. A zenészt azóta 50 ezer dolláros (15 millió forint) óvadék fejében szabadon engedték. A lap információi szerint szeptemberben kell megjelennie a bíróságon.

Mickey Madden Maroon 5 Csaladon Beluli Eroszak Z Berg Felesege Scaled
Mickey Madden És Z Berg A Warner Music After Partyn, Hollywood, 2016. Február 16. / Fotó: Tibrina Hobson / Getty Images

Az egyelőre nem derült ki, hogy Madden pontosan mit követett el – vagy mivel vádolják –, a rendőrségi szóvivő csak annyit közölt, hogy az ő esetében a családon belüli erőszak kimondottan kapcsolaton belüli erőszakra utal.

Kirúgják a bandából, ha bűnös

A Maroon 5-ot menedzselő csapat kiadott egy közleményt, miszerint nagyon komolyan veszik az ügyet – vagyis Maddent a bűnössége esetén akár még ki is rúghatják az együttesből.

A zenésznek egyébként már korábban is volt ügye a rendőrséggel, 2016-ban drogbirtoklásért tartóztatták le.

Nemrég Molnár Áron, a noÁr projekt alapítója a gyermekbántalmazásra hívta fel a figyelmet ezen problémára legújabb dalával, a 116-111-gyel, amely a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány lelkisegély-vonalának ingyenes hívószáma.

Levették a műsorról a szexuális erőszakkal vádolt hip-hop mogul interjúját

Az Egyesült Államokban akkora botrányt okozott, hogy egy reggeli rádióműsorba meghívták vendégként Russel Simmons üzletembert, hogy végül a Tidal és Revolt TV csatornáknak utólag el kellett távolítaniuk műsorukból a felvételt, írja a . Simmons a Def Jam Recordings hip-hop zenei kiadó tulajdonosa, a műfaj egyik megkerülhetetlen alakja, akit legalább húsz nő többrendbeli szexuális zaklatással és erőszakkal vádol.

A TikTok-generáció is leleményes, hiszen kézjelekkel tudatják, ha családon belüli erőszak érte őket. Márciusban Elisabeth Moss, a Láthatatlan ember színésznője is felszólalt ez ügyben.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.