Tag:mikró működése

5 étel, amit ne melegíts újra a mikróban, mert akár mérgezővé is válhat

Azt már régóta tudjuk, hogy műanyagdobozt és az alumínium fóliát tilos a mikrohullámú sütőbe rakni, de azt tudtad, hogy akadnak olyan ételek, amiket ugyancsak nem jó ötlet a készülékben újramelegíteni?

legnépszerűbbek

A legszürreálisabb ötletek, hogyan védheted meg magad a koronavírus ellen

A kínai emberek saját kezükbe vették a sorsukat, maguknak gyártanak védőmaszkokat!

A pillanat, amikor az álmodozó turistát elgázolja a valóság

Nem véletlen, hogy egyes helyeken már turistaadót szednek.

Színésznők, akik nem szégyellik terhes alakjukat és döngő lépteiket

Bátran pózolnak fürdőruhában, domború hassal is és döngő léptekkel, ezek a büszke anyukák.

a szerk. ajánlása

Tudtad? Kultúránként egészen mást jelent, amit a kezünkkel csinálunk

Ami egyik helyen a kedvesség jele, az máshol durvaságnak számít.

A nosztalgiavonat átrobogott a vásznakon – Ezek voltak 2019 legjobb külföldi filmjei a ContextUs szerint

Volt egyszer egy 2019-es év, amelyben korunk legnagyobb mesterei és feltörekvő tehetségei egyaránt megmutatták, hogyan is kell filmet készíteni.

Ezek minden idők legdrágábban elkelt festményei

Cikkünkben górcső alá vesszük a valaha legdrágábban elkelt tíz festményt, és arról is esik pár szó, miért kerülnek bizonyos festmények többe, mint mások.

most pörög

Schobert Norbi megint hazugsággal próbálta promózni a termékét

A sajtósa is megpróbálta menteni, ami még menthető, de ő is fennakadt a hazugságvizsgálón.

A világ leggazdagabb embere, Jeff Bezos 10 milliárd dollárt ajánl fel klímavédelmi célokra

Ez tízszer több mint a magyar kormány 2020-ra tervez költeni otthonteremtésre.

„Női” közlekedési táblák az esélyegyenlőség jegyében

A svájciak és az egyenlő bánásmód – genfi recept a nők és a kisebbségek egyenlőségéért.

Az Ivan and the Parazol elárulta, idén jön az új album

Az is kiderült, hogy az új magyar nyelvű daluk eredetileg esküvőre készült.

Restaurálás közben derült ki a 400 éves festményről, hogy Rembrandt műve

A restaurátorok röntgennel, infravörös és elektronmikroszkóppal is megvizsgálták a festményt, hogy alátámasszák véleményük helyességét.