Milan Kundera, a Párizsban élő világhírű cseh író visszakapta cseh állampolgárságát, amelytől az 1970-es évek végén fosztotta meg a csehszlovák kommunista rendszer – közölte a Právo című cseh napilap keddi kiadásában.

A cseh állampolgárság odaítéléséről szóló hivatalos levelet a kilencvenéves írónak november 28-án párizsi lakásában adta át Petr Drulák cseh nagykövet.

Egyszerű, nemzeti zászló és himnusz nélküli esemény volt – nyilatkozta a diplomata a Právónak. Elmondása szerint Kundera őszintén örült, hogy újra cseh állampolgár.

Milan Kundera Cseh Állampolgárság
Milan Kundera / Fotó: Getty Images

Kundera, aki a hatvanas években elsősorban A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényével szerzett magának nemzetközi hírnevet, támogatta a prágai tavaszként híressé vált 1968-as reformfolyamatot. 1975-ben emigrált Franciaországba.

1979-ben A nevetés és felejtés könyve című regénye miatt megfosztották cseh állampolgárságától, két évvel később francia állampolgár lett, feleségével Párizsban él.

Andrej Babis cseh miniszterelnök tavaly őszi látogatása alkalmával találkozott a Kundera házaspárral és felajánlotta, hogy segít visszaszerezni cseh állampolgárságukat. Babis csehországi látogatásra is meghívta az írót és feleségét.

Milan Kundera csak az 1989-es rendszerváltás után látogathatott el újra szülőhazájába, Csehországba. Néhányszor járt még az országban, ám soha semmiféle nyilvános rendezvényen nem jelent meg.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.