Elvesztette jogerősen a Lokál után az Origo kiadója, a New Wave Media Group azt a sajtópert a Fővárosi Ítélőtáblán, amit Nagy Blanka indított a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó kormányközeli honlap ellen.

Nagy Blanka, aki az ellenzéki tüntetéseken szólalt fel, a kormánymédia célkeresztjébe került, és negatív színben próbálták feltüntetni. A kormányhoz közeli sajtóorgánumok szerint a megengedettnél többet hiányzik az iskolából és bukásra is áll.

Nagy Blanka Per Origo Lokál Kormánymédia Lajásmédia Nagy Blanka Ellenőrzője
Nagy Blanka, Aki A Kormánykritikus Felszólalásai Miatt A Kormánymédia Célkeresztjébe Került

Litresits András, Nagy Blanka ügyvédje a hvg.hu-nak azt mondta, hogy miután most másodfokon is megnyerte ügyfele a pert, az ítélet alapján sérelemdíjat követel majd a karaktergyilkosságban közreműködő Origótól, valamint a lokal.hu-tól.

Az ügyvéd elmondta azt is, hogy az ítélet alapján az Origo köteles közzétenni egy helyreigazítást, amiből kiderül, hogy valótlanságokat közöltek Nagy Blankáról. Az Origo ugyanis (ahogy egy másik perben a Lokál is) a per során nem tudta bizonyítani állításai igazságtartalmát.

Az Origo, csakúgy mint a Lokál, a Riposttól vette át a karaktergyilkos állításokat. Nagy Blanka ügyvédje segítségével az eredeti cikket közlő Ripostot is beperelte. Abban az ügyben jelenleg még a másodfokú ítéletre várnak. Miután a lap állításai hasonlóak voltak, így az ítélet aligha különbözik majd a Lokál és az Origo ügyében születettektől.

Visszavonta a Google az Origótól a 15 milliót, mert a kormány szócsöve

A Google DNI-pályázatán 50 ezer ezurót nyert az Origo mögött álló tulajdonos, a New Wave Media Group. Azonban később ezt felülvizsgálta, majd visszavonta. A két esemény között a New York Times cikke jelent meg, amelyben az Origót a kormány propaganda hírportálja.

Nagy Blanka ügyvédje azt mondta a hvg.hu-nak, hogy amíg a Ripost esetében is megszületik a jogerős ítélet, elindítják a sérelemdíj iránti eljárást a Lokál és az Origo ellen.

Teljesen felszámolhatják a már most is központosított, kormányközelbe került megyei lapokat

A már eddig is központosított megyei lapokat felszámolhatják, mondta több érintett lap munkatársa és vezetője is a Népszavá nak. A lapnak az egyik alkalmazott elpanaszolta, hogy amikor az egyik női mosdóban elromlott a villany, ki kellett volna hívni egy szerelőt. A lapvezetés viszont nem tett semmit napokig, mert még nem kapták meg “fentről” a hozzájárulást.

Ha egyébként mindhárom szerkesztőség ellen sérelemdíjat tudnak követelni, akkor ennek együttes összege milliós nagyságrendű lehet az elszenvedett lejáratás és a jó hírnév megsértése miatt. Az összeg kifizetése azonban várhatóan aligha rengeti meg a kormányközeli internetes oldalakat, valamint a KESMA-t. A Liszkay Gábor alapította alapítvány annyi állami reklámbevételt kap, hogy ezekkel szemben Nagy sérelemdíjai eltörpülnek.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.