Hirdetés
Kezdőlap Címkék Nagy Niki

Címke: Nagy Niki

Somló Cirqsz: Már nincs velünk, mégis összeköt minket

Talán nincs olyan ember Magyarországon, aki ne tudna Somló Tamástól egy dalt felidézni, és valószínűleg nagyon kevesen vannak azok, akik ne tudnának legalább egyet teljesen végig is énekelni. 2016 júliusában a magyar rockzene egyik ikonikus alakját veszítette el az ország, erre pedig tökéletes emlékeztető volt az Akváriumban megrendezett, telt házas Somló Cirqsz emlékkoncert is, amelyen az énekeshez valamilyen úton-módon köthető előadók elevenítették fel a művész életművét.

Budapesten járt Párizs

A Virág Judit Galéria, bár Budapesten van, egy hónapra kicsit mégis Párizzsá változott. A Párizs-Budapest 1890-1960 kiállítás a francia főváros virágkorát hozta el a látogatóknak

Csendes Nóra: Szeretem azt kiírni magamból, ami nincs

Csendes Nóra a Margó-díj legfiatalabb jelöltje, olyan elsőkönyves író, aki alig került ki a középiskola falai közül. Első regénye, a Zápor utca rögtön port kavart a hazai irodalmi körökben, pláne, hogy ilyen fiatal író tollából született. Nóri az Aranymosás pályázatát nyerte meg a kéziratával, de annak ellenére, hogy viszonylag tapasztalatlan elsőkönyves, már jól belelát abba, hogyan is működik itthon a könyvkiadás, és mikor kell kompromisszumokat kötni a szakmán belül. Többek között a Zápor utcáról, alkotói szokásairól és a hazai könyvpiac sajátosságairól kérdeztük.

James Zabiela, az alkimista

Elektronikus zenei koncertre menni mindig elég lutri, mivel egy ilyen DJ-szettet rengeteg minden befolyásolhat, és nagyon nehéz megtalálni azt a stílust, amire éppen a közönségnek szüksége van. Eddig egyetlen DJ-ben sem kellett csalódnom, és ez az októberi Akvárium-fellépése után is így maradt: James Zabieláról van szó, aki amúgy is több szempontból kiemelkedik a többi lemezlovas közül.

Százszavas novellákból köszön vissza az igazi Budapest

De százszor 100 szóban már tökéletesen – legalább is ez derült ki a 100 szóban Budapest irodalmi pályázat eredményhirdetésén. A Mindspace szervező csapata 1036 beérkezett történetből választotta ki a száz legjobbat, amelyek közül tizenkettőt ki is állított a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár aulájában.
Hirdetés

LEGNÉPSZERŰBBEK

KIEMELT HÍREINK

Hirdetés

MOST PÖRÖGNEK