Tag:NextArt Galéria

A “Sem mérték”, ami nem eresztett

Horváth Dániel megint előrukkolt valami nagyon egyedivel. Egy nagyon személyes hangvételű megnyitón jártunk a NextArt Galériában.

Klasszikusok és Fenegyerekek, avagy 2:1-ben

Kiemelt kortárs aukció keretében 100 kortárs mű, festmény, grafika és szobor is kalapács alá kerül a Műgyűjtők Háza 2016. szeptember 28-i árverésén.

A „levendula kör” ambivalenciája

Hónapok óta vártam ezt a hétvégét, és mire elérkezett, teljesen összekuszálódott bennem, hogy mit is szeretnék megnézni. Szerencsére segített rajtam az óriási térkép, de...

Alien, avagy az Idegenek közöttünk „járnak”  

Némi fenntartással, de óriási kíváncsisággal érkeztem meg a NextArt Galériába Szöllősi Géza KITIN, "Handmade Hollywood" kiállításának megnyitójára. A fenntartás azonban hamar csodálattá változott. Kicsit olyan érzésem támadt, mintha egy extrém filmes kulisszajáráson lennék, ahol egy science fiction film szereplőit látom. Aprólékosan kidolgozott figurák, élőszövet és élettelen nagyszerű ötvözete jelent itt meg. Leginkább a a Ragadozó című Schwarzenegger-filmet idézi.

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

most pörög

Iszonyatos pénzeket adnak a gyűjtők a rockvilág relikviáiért

Koncertplakátok, bőrdzsekik, kéziratok? Mennyit ér meg egy gyűjtőnek a zenészek relikviái?

Meghalt Sváby Lajos festőművész, Sváby András apja

Könyvek illusztrálására is vállalkozott. Számos művét közgyűjtemények őrzik.

Zac Efron újratölti a Három férfi és egy bébi klasszikus filmet

Zac Efron először a High School Musical trilógia szívtiprójaként, Troy Boltonként robbant be a Disney világába.

Meghalt Sumner Redstone médiamágnás, a mozi megmentője

Ellentmondásos személyiség volt, de neki köszönhető, hogy még ma is léteznek mozik.