Emberölés bűntett előkészületével is megvádolhatják azt a férfit, akivel szemben korábban egy énekesnő zaklatása miatt indult eljárás. A Pesti Központi Kerületi Bíróság hatáskörének hiányára hivatkozva a Fővárosi Törvényszékre tette át az ügyet.

A bizonyítási eljárás során felmerült, hogy a vádiratban szereplő cselekmény – a vádtól eltérően – emberölés bűntette előkészületének is minősülhet. A bíróság szerint ugyanis a tárgyaláson megtekintett fényképek, üzenetek, valamint a tanúvallomások tartalma és a vádlott tárgyaláson tett nyilatkozata is a zaklatás vétségénél súlyosabb bűncselekmény elkövetésére utal.

Zaklatas
A Fotó Illusztráció / Fotó: Istock

Ibolya Tibor fővárosi főügyész novemberben adott tájékoztatást arról, hogy vádat emeltek a férfi ellen. Közlése szerint a 40 éves férfi naponta többször is személyes jellegű, a sértett mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozó, negatív és nyomasztó hangvételű üzeneteket küldött.

Mi az ára a szexuális zaklatásnak? Ismerd meg Lori történetét!

A legnagyobb problémát talán az jelenti, amikor valaki nem is mer feljelentést tenni, tehát az elkövető továbbra is szabadon szedi áldozatait. Abba azonban kevesen gondolnak bele, hogy ennek oka a kultúránk és az elavult törvényeink. Lori Fox esete az egyik példa, aki egy szexuális zaklatás után feljelentést tett a rendőrségen, de mégis ő jött ki rosszul.

A sértett kérte a vádlottat, hogy ezt hagyja abba, később le is tiltotta őt a közösségi oldaláról. A férfi viszont új profilt hozott létre, és arról, valamint ismerősei profilján keresztül folytatta a zaklatást. Viszonzatlan érzelmei miatt bosszút fog állni az énekesnőn – írta neki –, később pedig erőszak alkalmazására is utalt.

Zaklatási botrány a Bohém rapszódia Bafta-jelölése során

A Queen együttes énekese, Freddie Mercury életéről szóló Bohém rapszódia összesen hét jelölést kapott, hat kategóriában még esélyes a díjakra, melyeket a hétvégén adnak át. A vádak a The Atlantic című magazin egy cikkében jelentek meg, négy férfit idéznek a lapban, akik “nyilvánosan még nem szólaltak meg”.

A férfi egyik fenyegetésének megfelelően augusztusban a zenekar budapesti koncertjén is megjelent. A biztonsági szolgálat azonban fénykép alapján felismerte őt, és értesítette a rendőrséget. A rendőrök elfogták a vádlottat, aki jelenleg is letartóztatásban van.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.