A francia szenátus elfogadta azt a kormánytervezetet május 27-én, amely kimondja, hogy a Notre-Dame újjáépítésének célja a tűzvész előtti állapot visszaállítása.

Mint ismert, a Notre-Dame tornya április 15-én gyulladt ki. A tűzvész kárt tett nem csak a tetőszerkezetben, de a falvakban is. A májusi heves esőzések csak rontottak rajta. Több festmény és a székesegyház orgonája is megmenkült. Szakértők viszont nem tudták megerősíteni, meg fog-e szólalni a jövőben.

Notre Dame Újjáépítése
A Törvényjavaslat Alapján A Note-Dame Újra A Régi Külsejében Pompázhat / Fotó: Pixabay

Számos adománygyűjtési akció indult, miután Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hogy nemzetközi adománygyűjtést szervez a francia állam. A felújításban Szeged városa is csatlakozott az akcióhoz 10 ezer euróval, hiszen 140 évvel ezelőtt Párizs is kezét nyújtotta az árvíz idején.

A kormánytervezet elfogadása azt eredményezi, hogy 2024-ig, amikor Párizs rendezi a nyári olimpiát, el kell készülniük a felújítással, írja a Smithsonian.

Továbbá az is kiderül a torványjavaslatból, hogy eltűnt az a záradék is, amely megengedné a kormánynak, hogy felülírja a tervezési és környezetvédelmi szempontokat az építezés felgyorsítása érdekében.

A notre-dame-i tragédia után a franciák azt kérik, nevezzünk meg egy magyar emlékhelyet, aminek kiemelt védelemre van szüksége

Együttműködésre keresik a választ és opciókat a franciák. Az úgynevezett együttműködési mechanizmus felállításával meg tudnák védeni az Európai Unió kulturális értékeit Franciaország, mint mondják. Amélie de Montchalin, az európai ügyekért felelős francia miniszter elmondta a Le Journal de Dimanche lapnak, hogy Emmanuel Macron május 3-ra Párizsba invitálja az uniós tagállamok érintett tárcavezetőit.

A legutolsó ismert állapot szerinti rekonstrukciót Anne Hidalgo párizsi polgármester és a legtöbb művészettörténész szakértő támogatta, a modernebb design mellett viszont Emmanuel Macron elnök és Edouard Philippe miniszterelnök foglalt állást.

A szenátus döntése nyomán nem lesz szükség azokra a futurisztikus tervpályázatokra sem, amelyek a Notre-Dame-ot modernebb „köntösbe” öltöztették volna.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.