Több mint egymillió forintos bűnügyi költséget kell fizetnie F. Gábornak, aki állítólag meghekkelte Orbán Viktor interjúját még 3 évvel ezelőtt.

Még 2016. december 24-én megjelent a Fejér Megyei Hírlapban egy Orbán Viktor-interjú, amelyet meghekkeltek. Az ügyet perre vitték, és a Veszprémi Járásbíróság 240 ezer forint pénzbüntetésre ítélte F. Gábort. Emellett több mint egymillió forintos bűnügyi költésget is meg kell térítenie, írja a Magyar Hang.

Orbán Viktor Meghekkelt Interjú
Orbán Viktor Interjúja A Fejér Megyei Hírlapban A Meghekkelést Követően

Veszprémi Napló munkatársát információs adat megsértésének bűntettében mondták ki bűnösnek. Az első fokon eljáró bíróság ítélete szerint a férfi írt bele olyan szövegeket az a miniszterelnökkel készített karácsonyi interjúba, amelyeket a miniszterelnök valójában nem mondott.

A meghamisított mondatok között szerepelt többek között, hogy az ápolók bérével a kórházi hullák száma is emelkedett, vagy – a manipulatív nemzeti konzultációkra utalva – hogy „mi kikértük az emberek véleményét, bár nem érdekelt minket”.

Közös jelszó volt a rendszerhez

A bírósági tárgyalás azért is érdekes volt, mert kulisszatitkokat fedett fel az akkoriban formálódó kormányközeli médiaóriás működéséről, az interjú ugyanis röviddel azt követően jelent meg, hogy a Pannon Lapok Társasága kiadó a Mediaworks tulajdonába került.

F. Gábor – aki az eljárás során végig tagadta a bűncselekmény elkövetését – egyike volt azoknak, akik a veszprémi szerkesztőség néhány kiemelt munkatársaként a fontos cikkekért felelt. A Szakács Árpád által készített miniszterelnöki interjút a központi szerkesztő másolta be dunántúli napilapok oldalára.

A kiadónál azonban a számítógépes program védelme meglehetősen gyenge volt, hiszen a lapcsoport négy megyéjének több tucat alkalmazottja az eredeti, mindenki által ismert, közös jelszóval használta a rendszert.

Egy álkultúra hamis ellenforradalma, ami most zajlik Magyarországon – Vélemény

A kormány évek óta próbálja einstandolni a tudományt és a kultúrát, de valahogy még most se sikerült neki. Az autoriter eszközök keverednek a dilettantizmus dühével, és ennek esszenciája egy hamis kulturkampf víziója. Hol próbált a kormány belerúgni a kultúrába? Hosszú és a teljesség igénye nélküli lista következik.

A bíróság szerint F. Gábor Veszprémben a saját számítógépéről az egyik szabadságon lévő munkatársának felhasználói nevével és jelszavával belépve írt bele a Fejér megyei napilapban megjelenő interjúba.

4,5 perc alatt át lehet-e tördelni az interjút?

A tavaly szeptemberben indult bírósági eljárás sokáig akörül forgott, el lehetett-e végezni a szövegben a módosításokat 4,5 perc alatt (a szakértők szerint ennyi ideig piszkálták a beszélgetést). F. Gábor és a tanúként meghallgatott egykori dolgozók szerint ez képtelenség, annyira precíz, szinte karakterre pontos módosítások történtek a szövegben. Ezt igazolta különben az informatikai szakértők kísérlete is.

Nem 4, hanem 13 módosítás volt az interjúban

Az ő megállapításaik szerint az interjú szövegének módosítása ennyi idő alatt csak alaposan előkészített folyamat révén történhetett, például egy kimásolt, ideiglenes programban előre megszerkesztették a szöveget, majd amikor a vádlott hozzáfért a szerkesztőségi programban, a Ctrlr+C, Ctrl+V parancsokkal másolta be az interjút az oldalra.

Orbán Viktor: A mi horizontunk 2030 / ContextUs.hu

Ennek megfelelően a beszélgetésben nem feszültek egymásnak túlzottan a felek, a kérdések és a válaszok harmonikusan épülnek egymásra, erre példa már egyből az első kérdés és felelet: Boldog karácsonyt, Miniszterelnök úr! – ezzel a címmel rendeztek összellenzéki tüntetést néhány nappal ezelőtt. A jókívánság alighanem irónia volt, ugyanis főként az ön távozását követelték.

Egyúttal kiderült az is, hogy nem négy, hanem 13 helyen módosították az interjú szövegét az eredetihez képest (igaz, a többi esetben vesszőkről, kötőjelekről van szó). Ezt a változatot küldték a Fejér Megyei Hírlapnál a nyomdába.

A bíróság szerint nem kétséges, hogy F. Gábor gépéről hajtották végre a módosításokat.

F. Gábor szerint bárki odaülhetett

F. Gábor azzal védekezett, ő nem ült a helyén, a számítógépéhez bárki odaülhetett, és beléphetett, amíg ő más ügyeket intézett az épületben. Annál is inkább, érvelt, mivel a szerkesztőségben mindenki ugyanazzal a jelszóval használta a gépeket.

A bíróság szerint ugyanakkor F. Gáboron kívül más nem férhetett a számítógéphez, de a szakértők sem találtak erre utaló nyomokat.

A szakértő viszont arra jutott, hogy megpróbálták megsemmisíteni a meghamisítás nyomait tartalmazó fájlokat. Ráadásul – derült ki – az interjú megjelenése után nagy számban töröltek fájlokat a gépről. F. Gábor egyébként az adat- és képtörlést nem tagadta, elmondása szerint azok személyes adatok voltak.

F. Gábor szerint sok dolog nem stimmel

Magyar Hang tudósítása szerint F. Gábor védője azzal is védekezett a perbeszéd során, hogy az informatikai szakvélemény olyan számítógépről készült, amelyen – miután F. Gábornak át kellett adnia a PLT szakembereinek – több programot lefuttattak, valamint szét is szerelték.

Teljesen felszámolhatják a már most is központosított, kormányközelbe került megyei lapokat

A már eddig is központosított megyei lapokat felszámolhatják, mondta több érintett lap munkatársa és vezetője is a Népszavá nak. A lapnak az egyik alkalmazott elpanaszolta, hogy amikor az egyik női mosdóban elromlott a villany, ki kellett volna hívni egy szerelőt. A lapvezetés viszont nem tett semmit napokig, mert még nem kapták meg “fentről” a hozzájárulást.

Sőt – hivatkozva a szakértői véleményre, miszerint egy számítógépen minden művelet nyomot hagy – a hivatkozott külső programmal végzett szerkesztés nyomait is meg kellett volna találni. Álláspontjuk szerint ezért nem bizonyítható, hogy F. Gábor követte volna el a hamisítást. Ezért védője fellebbezett, a felmentését kérve. Fellebbezett ugyanakkor az ügyész is, ő súlyosításért. A pénzbüntetés mértékét ugyanis kevesellte, illetve a szerkesztői foglalkozástól való eltiltását is kérte.

F. Gábor a Magyar Hang cikkére reagálva közölte: kirakatper részesévé vált.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.