A Médianéző idén is kiosztotta a Jótollú (sic!) Magyar Újságírói Díjat: Huth Gergely és Villányi Károly munkáját ismerték el.

Családon belül marad

Huth Gergelynek, a PestiSrácok.hu főszerkesztőjének, a Pesti TV programigazgatójának, valamint Villányi Károlynak, a Mediaworks hírcentruma és a Médiapiac főszerkesztőjének még a magyar sajtó napján, március 15-én ítélték oda a Jótollú (sic!) Magyar Újságírói Díjat, azonban az átadót a járványhelyzetre tekintettel csak június 30-án tartották meg – írja a kormányközeli Médiapiac.

A lap azon bekezdése különösen rendhagyó, amelyben egyben tünteti fel a díj alapítóit, a díjat odaítélő kuratórium tagjait és az idei díjazottak neveit, hiszen nagyban van átfedés közöttük. Mint írja a lap: „A díj alapítói, a díjat odaítélő kuratórium tagjai és az idei díjazottak: Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója, Néző László, a Mediaworks központi szerkesztőségének főszerkesztője, Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese, Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője és a Pesti TV programigazgatója, Villányi Károly, a Mediaworks hírcentruma és a Médiapiac főszerkesztője, Nagy Katalin, a Magyar Rádió műsorvezetője, Gajdics Ottó, a Hír TV tartalmi igazgatója, Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője”.

Két évvel ezelőtt, elsőként Gajdics Ottó (Karc FM, Hír TV), 2020-ban pedig Szentesi Zöldi László (Magyar Demokrata) és az azóta elhunyt Swendt Pál (Magyar Nemzet) kapta meg. Tehát a díj alapítóinak további szereplői. 

Így az alapítók közül az egyedüli nő, Nagy Katalin, Szarvas Szilveszter, Mráz Ágoston Sámuel és Boros Bánk Levente nem kapta meg Jótollú (sic!) újságírói elismerést.

Talán jövőre?

Huth egyébként a legmagasabb újságírói kitüntetést, a Táncsics Mihály-díjat is megkapta március 15-én, a Magyar Sajtó napján a kormánytól. De a Pesti Srácok főszerkesztőjének főnöke, a lapigazgató, Stefka István is megkapta a szóban forgó díjat.

A Jótollú (sic!) Magyar Újságírói Díj a jobboldaliak elismerését tűzte ki célul

Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója a díj odaítélésének márciusi bejelentésekor azt mondta, különösen akkor fontos a nemzeti oldal újságíróinak munkáját elismerni, amikor a demokrácia és jogállamiság nevében a bolsevik diktatúrára emlékeztető módon egzisztenciálisan fenyegetik őket baloldali politikusok.

A Médianéző Központ által alapított kitüntetést célja, hogy a jobboldali, konzervatív sajtó munkatársai is megkaphassák a munkájukért járó figyelmet és elismerést, harmadik alkalommal osztották ki.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet