Vannak előadók, akikhez azonnal társítunk valami egyedi, megkülönböztető, rá jellemző sajátosságot . Ilyen például Iggy Pophoz a csípőficamos mozgás, Neil Younghoz a szájharmónika, Petruskához pedig az a bizonyos egy szál gitár. A Fellini Kultúrbisztróban azonban egymagában énekelt, és olyan koncertnek lehettünk szem- és fültanúi, amilyet még sohasem.

Temesvári Bence sem kísérte el, aki hegedűvel szokta kísérni Petruskát. Helyette Oláh Dezső volt a társa, aki a zongorai aláfestést biztosította. Mint nemsokkal megtudtuk, soha nem volt még erre példa, így azt mondhatjuk, hogy egy igazán különleges koncertet kaphattunk a Felliniben. Petruska ekképpen fogalmazott ezzel kapcsolatban:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Most ledöntjük a sztereotípiákat: nincs gitár, sem Temesvári Bence. Először játszunk ilyen felállásban.   [/perfectpullquote]

Akik már jóval a kezdés előtt kilátogattak a helyszínre, azok figyelemmel kísérhették a zenészeket, hogyan álltak be. Az alapkoncepció az volt, hogy lenn, a stégen állítják fel a színpadot, s akkor még piros póló volt Petruskán. Azonban az instabilitás miatt – a hullámok nem tartották feszesen – átköltöztek Oláh kérésére a fenti pódiumra, a Fellini-kocsi elé. Miután beálltak és a próbát megejtették, az énekes-dalszerző-gitáros átöltözött egy elegáns, fehér ingbe. Mint később kiderült, a hangulat nem pólós volt. Egy jól csengő, menő bárban érezhettük magunkat, és a háttérben, a helyszínhez illő elegáns sanzonok szólnak egy tehetséges előadó és zongorista jóvoltából.

Petruska
Petruska / Fotó: B. Zetas Péter

A koncertre legalább annyian gyűltek össze, mint egy átlagos napon a Felliniben. Gondolhatnánk, hogy nem Petruskáék miatt jöttek, ám tévednénk, ha ezt a kijelentést komolyan vennénk. Végignézve a jelenlévőkön, láthattuk, hogy bólogattak, figyelemmel kísérték, énekelték a dalokat, amit éppen hallottak. Noha volt olyan vendég is, aki hozzám fordult, majd megkérdezte, ki az, aki éppen énekel. Fel kellett világosítanom Petruska-rajongóként, hogy Petruska András, aki a DAL! által vált országosan ismertté, s többek között ő jegyzi a Trouble in my mind című dalt.

Ezután az énekes-dalszerző-gitáros szót ejtett egy tiszteletbeli zenekari tagról – sajnos nem hallottam tisztán a nevét, mert épp szörpöt ittam a távolban. A számomra ismeretlen férfi szinte minden koncerten jelen van, és segíti a beállásokat és minden egyebet. Megtudhattuk azt is, hogy Petruska a Fellini környékén nőtt fel, sok sztorit köszönhet a Kultúrbisztróak. Sőt, számos alkalommal iszogatott a Felliniben, illetve a Facebook-oldalán lévő borítókép is itt készült. És valahogy mindig jelen van a rock ‘n roll, bármilyen stílusú zenét játszanak is – még egy jazznél is, állítják a jelenlévő zenészek.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Egészségetekre! Legyetek boldogok! Én az vagyok   [/perfectpullquote]

– vallotta be Petruska, majd kortyolt egyet a söréből.

Ezt követően az egyik távozó pár dialógusát kaptam el:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Pont akkor kell lelépni, amikor ilyen jó a hangulat.   [/perfectpullquote]

És végre felcsengett a Trouble in my mind című dal is, amit többen énekeltek is. Addigra a szűkös színpad köré gyűltek a legnagyobb rajongók, és szinte egy méterről figyelték Petruska mozdulatait.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Sok remixet megélt már ez a dal, de még egyszer sem Oláh Dezső-feldolgozást. Az a jó, hogy egy-egy szám sem ugyanolyan   [/perfectpullquote]

– világosított fel minket Petruska.

Egyszer meg is hívták őt egy olyan koncertre, ahol akusztikusan kellett volna előadni a szerzeményeit. Majd megkérdezte magától:

Az milyen?

Hiszen ő alapvetően egyszál gitárral járja az országot.

Petruska
Petruska / Fotó: B. Zetas Péter

Majd őszintén elmondta, milyen jelzőt tanult meg az Eurovízión, amit egyébként nem neki szegeztek:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Olyan pop-fej vagy.   [/perfectpullquote]

És eljött az utolsó dal is, amiről kiderült, hogy egy lány ihlette. Ez az egyéjszakás kalandokról is szól, s meglepő módon Oláh Dezsőnek küldte Petruska. Erre úgy reflektált Oláh, hogy

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] játsszunk mást!   [/perfectpullquote]

A technika nem tette lehetővé, hogy előadják. A koncert véget is ért, de Petruska igen sokáig, zárásig maradt a Felliniben. Kért egy Balkán Burgert a mi ajánlásunkra, hiszen az az egyik legínycsiklandozóbb étel a Kultúrbisztróban. S míg elfogyasztotta, meg is interjúvoltuk őt (ezt hamarosan meg is osztjuk).

Petruska András-Oláh Dezső-koncert, Budapest, Fellini Kultúrbisztró, 2016. augusztus

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.