Hollandiában megtalálták Pablo Picassónak azt a festményét, amelyen szeretője, Dora Maar látható. A Buste de femme (Női mellkép)1999-ben tűnt el – pontosabban ellopták – egy szaúdi sejk jachtjáról, Dél-Franciaországban.

Buste de femme (Női mellkép) néven is ismert, 1938-ban keletkezett Dora Maar-portrénak az ismert holland műkincsvadász, Arthur Brand bukkant a nyomára Amszterdamban évekig tartó nyomozás eredményeként. Március közepén egy holland üzletember adta át neki, aki nem tudta, hogy bűncselekményből származott a fizetségképpen kapott műalkotás, írja a BBC.

A festmény jelenlegi piaci értékét 25 millió euróra becsülik. Amikor ellopták a francia Riviérán, Antibes-ban horgonyzó jachtról, 4 millió euróra taksálták az értékét.

A tulajdonos felajánlott 400 ezer euró nyomravezetői díjat, de minden kutatás eredménytelen maradt, végül megkapta a négymillió eurót egy meg nem nevezett biztosítótársaságtól, amely így az előkerült festmény új tulajdonosa lett.

27123189 455621059Bd55F32103Bc61164921B18 Wm
Pablo Picasso: Buste De Femme Arthur Brand Mellett / Fotó: Mti

Arthur Brand szerint az értékes Picasso-képet alvilági pénzügyi tranzakciókban, drog- és fegyverügyletekben használhatták biztosítékként az eltűnése óta eltelt időben, a két évtized alatt tucatszor válthatott tulajdonost, emiatt megviselt állapotban lehet.

A festmény Picasso magángyűjteményének részét képezte az alkotó haláláig.

Abdul Mohszen Abdulmalik szaúdi sejk az 1980-as években vásárolta a New York-i Pace galériától nem ismert összegért.

A művészettörténetből kitörölték őket, most végre azonosították Picassoék modelljeit

A Fekete modellek – Gericault-tól Matisse-ig című tárlat kurátorai azonosították azokat a fekete modelleket, akiknek korábban nem hangzott el a neve a művekkel kapcsolatban. Az alkotások keletkezésekor ugyanis a fekete modelleket csupán egy rassz típusainak tekintették – számolt be róla a . Manet Olympia című festménye 1863-ban készült, és egy ágyon fekvő kurtizánt ábrázol.

A Dora Maar-portré eredetének igazolására Amszterdamba érkezett a New York-i galéria szakértője és az érintett biztosítótársaság képviselőjeként Dick Ellis nyugdíjas brit nyomozó, a Scotland Yard műkincsvadász egységének alapítója.

Mind Arthur Brand, mind Dick Ellis nevéhez számos lopott műalkotás előkerítése fűződik.

A Picasso-olajkép 1999-es ellopása arra késztette az Azúr-parton horgonyzó jachtok dúsgazdag tulajdonosait, hogy megerősítsék hajóik védelmét a betörőkkel szemben.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.