Éppen 98 éve, 1921. november 27-én született Pilinszky János költő-író. Az évforduló alkalmából öt verse nyomán emlékezünk róla.
Pilinszky János a Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja volt Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt. Ha keveset vagy egyáltalán nem éltél a 20. században, akkor is olvass Pilinszkyt!
10 érdekesség Pilinszky János író-költőről, aki ezen a napon 98 éves lenne
Pilinszky János költő-író születésnapjára emlékezik Magyarország november 27-én, hiszen ezen a napon született 98 éve. Az alábbi cikkben 10 érdekességet osztunk meg veletek róla. pilinszky jános érdekességek, pilinszky jános idézetek, pilinszky jános versek
Ott ül a sorokon a kor Magyarországát és Európáját általánosságban jellemző életérzés: a lágerek tapasztalatai, szenvedés, félelem, magunkra hagyottság, de a hazatérés, a változás, a feltámadás kiolthatatlan reménye is.
Arról nem is beszélve, hogy neki köszönhetjük az újkori költészet egyik legszívbemarkolóbb szerelmes versét is.
Te győzz le
Te győzz le engem, éjszaka!
Sötéten úszó és laza
hullámaidba lépek.
Tünődve benned görgetik
fakó szivüknek terheit
a hallgatag szegények
A foszladó világ felett
te változó és mégis egy,
szelíd, örök vigasz vagy;
elomlik minden kívüled,
mit lágy erőszakod kivet,
elomlik és kihamvad.
De élsz te, s égve hirdetik
hatalmad csillagképeid,
ez ősi, néma ábrák:
akár az első angyalok,
belőled jöttem és vagyok,
ragadj magadba, járj át!
Feledd a hűtlenségemet,
legyőzhetetlen kényszerek
vezetnek vissza hozzád;
folyam légy, s rajta én a hab,
fogadd be tékozló fiad,
komor, sötét mennyország.
A jogász-mérnök családból származó Pilinszky Budapesten született és élt, a nyarakat pedig balatonkenesei nyaralójukban töltötte. Akkoriban főként ügyvédek, tanárok, köztisztviselők, mérnökök rendelkeztek nyaralóval a környéken. Pilinszky köre hamar kibővült hasonló hátterű fiatalokkal, akiknek gyakran szavalta el saját verseit. Egy kenesei nyáresti fürdőzés emlékei ihlették többek közt a Te győzz le című verset is, sok más korai költeményével együtt.
Ne félj
Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.
Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?
A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.
Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,
a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?
Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.
A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!
Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.
Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.
Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, – ne félj.
Magunk közt szólva: te nem voltál még soha olyan dühös, hogy legszívesebben felgyújtottál volna valamit? Vagy valakit… Persze, reméljük, nem tetted meg, és ne is tedd! Valószínűleg az összetört szívű Pilinszky sem akarta ténylegesen rágyújtani a házat kedvesére, majd végignézni a pusztítást az úttest túloldaláról. De zseniális és zavarbaejtő az a profánság, amivel jellemzi azt a kínzó szenvedélyt és gyötrelmet, ami valóban ölni is képes. A Ne félj Pilinszky első kötetéből, az 1946-ban megjelent Trapéz és korlátból származik, a vers „címzettjét” nem ismerjük, de talán nem is fontos. Biztosan magára ismert, és az nem lehetett kellemes.
Egy szenvedély margójára
A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedűl lett.
Nem szabadúl már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakitás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.
A vers, amin századszori olvasásra is képesek vagyunk sírni.
Négysoros
Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.
Az „alvó szegek”. Azok a szegek várnak valamire vagy valakire. Ott vannak beverve egy egyszerű koporsóba is, de a megácsolt kereszt alatt is. A keresztény-katolikus párhuzam nem csupán belemagyarázás, Pilinszky ugyanis mélyen vallásos volt. Úgy vélte, a művészet maga Isten és az ember közötti kapcsolat egy lehetséges megtestesülése.
A nap videója: Pilinszky János a hitről / ContextUs
Szerencsére rendelkezésünkre áll Pilinszky János költőről olyan videófelvételek, amelyeken meginterjúvolják. A mai nap videójában Pilinszky a hitről beszél.
Neki köszönhetjük az „evangéliumi esztétika” fogalmát is, aminek megfelelnek mindazok az alkotók, akik Jézus Krisztushoz kötődnek, tehát a krisztusi szeretetet valósítják meg. Minden kornak megvannak a maga Jézusai és Pilátusai, megvannak a maga meg nem értett, magányos hősei, akiket előbb vagy utóbb, így vagy úgy, de kivégeznek. És ebben a négysoros drámában márpedig valaki meg fog halni. Lám, az egész krisztusi szenvedéstörténet, a komplett II. világháború és ’56, az egész 20. század és megannyi egyéni tragédia belefér négy sorba, ha az ember Pilinszky János.
Életfogytiglan
Az ágy közös.
A párna nem.
Az utolsó versek egyike, nővére 1975-ös öngyilkossága után ugyanis lezárult Pilinszky utolsó költői korszaka. Innentől főleg vallásos és bölcseleti elmélkedéseket, művészeti kritikákat jelentetett meg. 1981-ben szívinfarktus következtében hunyt el. Az 1976-os Kráter című kötetből származik és mára szállóigévé vált ez a két sor, a könyv megjelenésekor már egy váláson túllevő, és éppen új felesége megismerése előtt álló Pilinszkytől. Örökérvényű és sok mindenre ráhúzható, mi egy hosszú házasság elhidegültségét véljük felfedezni benne.
