Nyilvánosságra hozták az új Pisa-teszteket, amelyben kiderült, többek között a horvátok, az észtek, de még a lettek is jobbnak bizonyultak a magyaroknál, vette észre a 444.

A PISA-teszt háromévente méri a diákok felkészültségét és az oktatási rendszer állapotát az OECD-tagállamokban és még néhány más országban. A lényege, hogy a részt vevő országok kiválasztott iskoláiban íratnak egy tesztet a 15 éves diákok egy részével természettudomány, matematika és szövegértési témakörben. Ezek közül idén a szövegértésre különösen nagy hangsúlyt fektettek.

Fontos, hogy elsősorban nem a lexikális tudást mérik, tehát például nem évszámokat vagy képleteket kérnek számon, hanem a hétköznapi élethez jobban kapcsolódó, kompetenciaalapú feladatokat kell megoldani.

Ezen kívül a diákok családi hátterét, motivációit vizsgálják.

Az új Pisa-teszt alapján szinte ugyanúgy teljesítenek a bevándorló német tanulók

Németország továbbra is az OECD-átlag felett teljesít mindhárom vizsgált területen, az iskolások szövegértési képességében, matematikai és a természettudományi tudásában is. Azonban az eredmények kismértékben romlottak. A németországi iskolások szövegértésben a 2015-ös 509 pont után 498 pontot értek el, míg az OECD-átlag 487 pont. Matematikában a három évvel korábbi 506-ról 500-ra süllyedt az eredményük, 489 pontos OECD-átlag mellett.

A legutóbbi, 2016-os eredmények messze a legrosszabb magyar teljesítményt hozták 2003 óta, ehhez képest most szövegértésben és természettudományban sikerült javítani néhány pontot, matekból pedig egy pont híján ugyanazt hozták a diákok, mint legutóbb. Mindhárom területen továbbra is elmaradunk az OECD-átlagtól, de szövegértésben és természettudományokban sikerült közelítenünk hozzá.

A teljes listából kiderül, hogy a szokásoknak megfelelően most is a délkelet-ázsiai országok végeztek az élen, Észtország az ötödik, de Kanada, Finnország, Írország, Dél-Korea és Lengyelország is befért az első tízbe.

A régióból Lengyelországon kívül Szlovénia, Csehország, Horvátország és Lettország is előz minket, Litvániával gyakorlatilag egy szinten vagyunk.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.