Egy volt Facebook-alkalmazott pert indított a közösségi média óriás ellen a munkája során elszenvedett traumák miatt. A korábban moderátor pozícióban dolgozó személy azt állítja, a Facebook nem nyújt megfelelő védelmet azok számára, akik a nyugalom megzavarására alkalmas tartalmakkal dolgoznak.

Már egy ideje nagyon rájár a rúd a Facebookra. Az utóbbi időben az Európai Unió szorongatja a közösségi média céget, a  fogyasztóvédelmi szabályok betartását sürgetve tőle. Most egy újabb kihívással kell szembenéznie, méghozzá egy polgári perrel.

Selena Scola, a Facebooknak korábban vállalkozóként bedolgozó, egykori tartalommoderátor poszttraumás stressz szindrómában (az angol elnevezése után: PTSD) szenvedett, miután 2017 júniusától 9 hónapon át a közösségi média cégnél dolgozott, mondta az őt képviselő ügyvédi iroda, a Burns Charest hétfőn.

A nő állítása szerint a gyermek molesztálásokról és kegyetlen gyilkosságokról szóló képek PTSD-t okoztak nála.

A pénteken egy kaliforniai bírósághoz benyújtott keresetben az áll, hogy Scolát és többi hasonló munkakörű kollégáját naponta olyan “videók, fényképek és élő közvetítések” ezrei árasztották el, amelyek “gyermekek szexuális bántalmazásáról, nemi erőszakról, kínzásokról, fajtalankodásokról, lefejezésekről, öngyilkosságokról és emberölésekről” szóltak.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] A Facebook semmibe veszi a biztonságos munkahely teremtésére vonatkozó kötelezettségét. Ehelyett az egymást sűrűn váltó vállalkozóit helyrehozhatatlan traumáknak teszi ki azáltal, aminek a munkájuk során szemtanúivá válnak   [/perfectpullquote]

– nyilatkozta Korey Nelson, Scola ügyvédje.

Facebook Not Protecting Content Moderators From Mental Trauma Lawsuit 1
A Facebook Elleni Kereset Azt Állítja, A Cég Nem Védi Meg A Durva Tartalmakkal Dolgozók Mentális Egészségét / Fotó: Malaysia Post

Arra kérik a Facebookot, hogy hozzon létre egy orvosi felügyeleti alapot, amelyik megvizsgálja és ellátja a PTSD-ben szenvedő tartalommoderátorokat.

A Burns Charest közérdekű keresetként indítja meg az eljárást, amelyhez minden érintett csatlakozhat. A Facebook azt mondta, megvizsgálják a keresetet, és nagyon komolyan veszik az alkalmazottaik segítését. Hozzátette, hogy minden tartalommal dolgozó kolléga, akár munkavállaló, akár vállalkozó, hozzáfér a mentális egészségügyi forrásokhoz.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.