Randall Miller rendezőt 2015-ben zárták börtönbe nem szándékosan elkövetett emberölésért. Nem rég kiengedték, és máris új film forgatásába kezdett, ám ez megsértheti szabadlábra helyezésének feltételeit. 

Szerencsétlen forgatás

A Midnight Rider forgatásán, 2014 februárjában fatális baleset történt egy Jusup közeli hídon. A felvételek készítése során a színészek egy teherszállító vonattal ütköztek össze, a balesetben egy ember, Sarah Jones meghalt, hat társa pedig súlyosan megsérült. 

Randall Miller Uj Film
Randall Miller A Bíróságon / Fotó: Stephen B. Morton

Egy évvel később, 2015 márciusában a film rendezője, Randall Miller bűnösnek vallotta magát nem szándékosan elkövetett emberölésért. A Wayne megyei bíróságon végül egy év börtönre ítélték. A szabadlábra helyezés feltétele pedig az volt, hogy a büntetést követő 10 évben nem rendezhet olyan filmet, amely során ő felel a stáb biztonságáért. 

Csak kávéházi beszélgetések?

Randall Miller ma már szabadlábon van és nem sokáig tétlenkedett. Új film forgatásába kezdett, melynek címe Higher Grounds. A Londonban és Kolumbiában forgatott jelenetek azonban nagy port kavartak, többek szerint ez szabadlábra helyezése feltételeinek megsértése. A Sarah Jones szüleit képviselő ügyvéd teljes mértékben fel van háborodva. Annak ellenére, hogy a bíróság elrendelte, hogy Miller 10 évig nem lehet rendezője, elsődleges asszisztense és felügyelője olyan filmnek, amely során a biztonságért ő felel, a férfi mégis új vállalkozásba kezdett. 

Harvey Weinsteint újabb nemi erőszakkal vádolják

A Miramax egykori feje jelenleg 23 éves börtönbüntetését tölti egy New York állambeli börtönben, de hamarosan ismét bíróság elé áll majd, ezúttal Los Angelesben. Eredetileg két rendbeli nemi erőszak és két rendbeli erőszakos szexuális bűncselekmény miatt kellett volna bíróság elé állni.

Miller csapata és ügyvédje azonban biztosak az álláspontjukban. A Higher Grounds rendezője ugyan ő, a biztonságért Jason Allen a felelős. A film pedig nagyrészt kávézóban folytatott beszélgetésekből áll, amik semmilyen módon nem számítanak veszélyesnek vagy helytelennek. A bíróság újra megvizsgálja a forgatás speciális körülményeit, majd döntenek arról, hogy Miller valóban áthágta-e szabadlábra helyezésének feltételit vagy sem. Ha igen, ismét letartóztathatják, írja a Variety. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.