“Európa legszórakoztatóbb szobáját”, a Tate Britain éttermét átalakítják az intézmény fenntartói. Több látogató is panaszt tett az ott látható rasszista elemeket megörökítő falfestményre. 

Mégsem olyan szórakoztató hely

A Tate Britain éttermében látható 1920-as évek falfestményre az utóbbi időben több látogató is panaszt tett, mivel azon rasszista ábrázolások voltak felfedezhetők. Ezt követően az étkezde eltörölte a mottóját, ami szerint az általuk működtettet hely Európa legszórakoztatóbb szobája. 

Rex Whistler
Rex Whistler Freskója A Tate Éttermében / Fotó: Jeff Greenberg

A Rex Whistler éttermet a padlótól egészen a mennyezetig egy speciális megrendelésre készített freskó teríti be, amit Whistler készített, írja a The Guardian. Az alkotáson a fekete gyermekek rabszolgását és édesanyák szorongását láthatjuk viszont. Olyan elemeket is felfedezhetünk a festményen, mint egy kocsi után futó, láncra vert kisfiú. A Tate Britain honlapján az étteremre Európa legszórakoztatóbb helyiségeként hivatkoznak. A koronavírus-járvány miatt azonban az étterem zárva tart és a beérkező panaszok folytán a mottójukat is eltávolították. Ehelyett azonban arról tudósították a vendégeket, hogy jelenleg is dolgoznak azon, hogy a hely mindenki számára megbízhatóbb, barátságosabb és elfogadóbb legyen. 

Petíció is indult

Eredetileg a The White Pube művészeti weboldal hívta fel a figyelmet Whistler freskójának rasszista vonásaira. Ezt követően petíciót indítottak a falfestmény eltávolítása vagy az étterem áthelyezése érdekében. 

Vigyorogva dobta le a Tate Modern kilátójáról a kisfiút a skizofrén tinédzser

Előkerült egy biztonsági kamera felvétele, amelyen jól látható, ahogy J. Bravery tavaly augusztusban kilöki a londoni Tate Modern kilátójáról a hatéves kisfiút, ahogy az is, hogy a tindézser mosolyogva teszi mindezt – derült ki a legfrissebb bírósági anyagokból információi szerint. A skizofréniában szenvedő autista fiatal még decemberben vallotta magát bűnösnek, elmondása szerint azért akart ölni, hogy bekerüljön a hírekbe.

A petícióban leírtak szerint az alkotás inkább egy horror film koncepciójaként állna meg a helyét, mintsem Nagy-Britannia legnagyobb művészeti intézményének exkluzív étkezési szolgáltatásainak díszleteként. Az aláírók elfogadhatatlannak tartják, hogy a Tate nem tett semmit a nyilvánvalóan rasszista festmény eltávolítását illetően. A freskót amúgy 2013-ban restaurálták egy 45 millió font összegű felújítás részeként. Whistler ezen alkotása 1927-ben a művész egyik legjelentősebb munkája volt. Annak rasszista és imperialista vonásai azonban ma már nem állják meg a helyüket. A Tate Britain múzeumban többek között Maurer Dóra és Andy Warhol kiállítása is megtekinthető. Ez utóbbi online felületen is elérhető. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.