Megérkezett az első magyar trailer Ridley Scott Terror című antalógiasorozatának második évadához. Az elsőt itt forgatták Budapesten, és a HNS Terror nevű hadihajó története volt, ami 1848 környékén, az északnyugati átjárót keresve fagyott jégbe. A második etap a Terror: Gyalázat címet kapta, és semmi köze az első évadhoz: a II. világháború idején játszódik az USA-ban.

A történet középpontjában rejtélyes halálesetek egész sorozata áll, ami egy japán-amerikai közösséget tart rettegésben. A főhőse egy fiatal férfit, aki felveszi a harcot azzal a titokzatos, gonosz erővel, ami sokak halálát okozta.

Ridley Scott Terror Gyalázat
Ridley Scott Terror: Gyalázat Második Évada, Második Epizód / Fotó: Amc

Ennyiből persze az nem derül ki, hogy a sorozat a japán-amerikaiak internálásáról (is) szól, az amerikai történelem egy olyan korszakáról, amit legszívesebben letagadnának, és amivel sorozat- és film szintjén eddig nem nagyon foglalkoztak. Könyvben igen, legutóbb például a zseniális James Ellroy remek Perfidiájában.

A Disney és Ridley Scott együtt tervezik az Alien-filmek megújítását

Mióta a Disney megszerezte a Fox stúdiót, és ezzel együtt az Alien-sorozat jogait is, félő volt, hogy a parkolópályára száműzi a franchise-t. De mint kiderült, maga Ridley Scott jelentette be, hogy tárgyalásokat folytatnak a sorozat jövőbeli részeiről, olvasható a oldalán. „Eljött az az idő, amikor a sorozat kifulladt. Ez az Alien vs.

A forgatáshoz történelmileg hiteles, méretükben megegyező díszleteket építettek, amelyek hűen tükrözik a második világháború utáni táborok állapotát, a szereplők között Derek Mio, Kiki Sukezane, Cristina Rodlo, Shingo Usami, Naoko Mori, Miki Ishikawa, George Takei és C. Thomas Howell is ott van, az első két részt pedig Josef Kubota Wladyka (Fear The Walking Dead, Narcos, Outcast) rendezte.

Terror: Gyalázat – #1 magyar előzetes

“Mondd, hiszel a Bakemonóban?” Megérkezett az első magyar trailer Ridley Scott Terror antalógiasorozatának második évadához, amely a „Terror: Gyalázat” címet…

A tízrészes évad epizódjait Magyarországon augusztus 15-től csütörtök esténként 23:00 órától vetíti az AMC, az első két, sajtónak bemutatott rész alapján azt javaslom, ne nagyon tessék egyedül, sötétben nézni a sorozatot, mert beszarsz tőle, de ha lehet, inkább angol hanggal tessék, ez a tájszólásos magyar a japán szereplőkhöz kegyetlen.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.